2010. december 22., szerda

Szmogban még jobban kell



Sajnálatos a hír, hogy Várpalotán, Székesfehérváron, Miskolcon már szmogriadó van és a lakosok több módon is érzékelik a szálló por koncentrációjának jelentős növekedését.
Budapest sincs már messze a kétszeres határértéktől és ki tudja, hogy a tél folyamán még hány város jut az egészségre már káros fokozatba.
Az éghajlatváltozások, a környezetszennyezés erősödése várhatóan azt eredményezik, hogy ilyen helyzettel többször is szembekerülünk a jövőben. Ebből a levegőből kell lélegeznünk és oxigénhez jutnunk.

A fenti légszennyezettségi térkép rendszeresen frissülő változata a képre kattintva elérhető. Remélem hamarosan tisztul a kép és szó szerint fellélegezhetünk legalább a következő ilyen állapotig.


Az oxigén létfontosságú szervezetünknek, akárcsak a víz.

Hogyan tudunk nagyon egyszerűen a szmogos városokban is oxigénhez jutni?

Mi sem egyszerűbb ennél, hiszen létezik olyan stabilizált oxigénkészítmény, mint a Low Deuterium OxyCrystal>>> vagy az Oxymax.
Az OxyCrystalban az oxigén kémiai kötésben évekig is képes "tárolódni", vízbe csöpögtetve pedig a szervezetbe juttatható, ahol kiszabadulva szinte azonnal a véráramba kerül és az oxigénre is szomjazó sejtekhez jut. Ott pedig kifejti sokoldalú hatását az egészség megőrzése érdekében.
Nem csak a véroxigénszintet növeli meg, hanem ezáltal kihat élettani folyamatokra is, amik pozitív irányban befolyásolják szerveink működését.

A magyar feltaláló szavait a Low Deuterium OxyCrystal hatásairól és orvosbiológiai hátteréről kérésedre válaszlevélben>>> szívesen elküldöm.

Egy rövid idézet Tőle (Dr. Nagy Tibor):
"A mágnesesen kezelt és struktúrált stabilizált oxigénnel dúsított csökkentett deutérium tartalmú víz koncentrátum energetizál és méregteleníti a szervezetet, nincs toxikus hatása.  A megfelelő oxigénbevitel tovább segíti a vitaminok, ásványi anyagok, az aminosavak felszívódását is, így javíthatja a szervezet tápanyagellátottságát, a  bélnyálkahártyát védi a károsodástól, és helyreállítja a normál bélflórát."

Amennyiben érdekel a Low Deuterium OxyCrystal keress bátran levélben>>> vagy telefonon (+36 30 9506027) vagy rendeld meg másnapra 25%-os kedvezménnyel egyszerűen csak ide kattintva>>>.
(Ne felejtsd bejelölni, hogy kedvezménnyel kívánsz vásárolni. Ajánlókód: vitallaci)

...és még valami. Relatív oxigéntöbblet van az Aquarion>>> ionizált lúgos vizében is a folyamat következtében. Dr. Nagy Tibor szerint is a leghatásosabb a friss ionizált lúgos vízbe csepegtetett OxyCrystal. Ez így egy igazi oxigénbomba, ami számos más pozitív élettani hatást is kifejt a szervezetünkben.
Tapasztald meg egy kóstolás keretében a Vitalland ügyfélszolgálaton rám hivatkozva.
Telefonos egyeztetés: +36 20 317 8397

2010. december 13., hétfő

Karácsonyra még eddig soha...

"Bárcsak Karácsonyra ajándékba kapnám az egészségem!"



Mondta egy ismerősöm másfél hete, amikor szóba került, hogy milyen karácsonyi ajándékötletei vannak a családtagjai számára.

Ahogy ezt kimondta, szinte éreztem, hogy egy hatalmas IGEN feliratú lámpa gyulladt ki a fejemben. Hát persze! Ez könnyen megtehető!

Évek óta gondolkodunk feleségemmel, hogy milyen módon szabaduljunk meg attól a sokéves kényszertől, hogy elcsépelt és sokszor használatba se kerülő tárgyakat vegyünk családtagjainknak. Mindenki unja már a nyakkendő, pulóver, ing, zokni, pizsama, edények, kávéfőző, turmixgép. mikro és sorolhatnám tárgyakat.
Nagyobb pénztárcával pedig a HIFI dolgok, laptopok, LCD, plazma- és LED TV-k, házimozik, bútorok, sporteszközök és a sort itt is hosszan lehet sorolni.
Persze van sok minden, ami hasznos és jó és kell is, de én alapvetően a kényszeres, erőltetett ajándékok helyetti lehetőségről beszélek, azaz egy új változatról.

Minden évben a feldíszített fa melletti családi asztalnál arról beszélgetünk egy idő után, hogy kinek mi baja a rokonságban.
A nagymamának cukra van és az ízületei fájnak, a nagypapának a vérnyomása magas és kezd feledékeny lenni és a lábán a visszerek egyre többször fájnak.
A másik két nagyszülő tulajdonképpen egészséges, de kezdenek elhízni és valami vitamin jól jönne nekik, de hogyan válasszanak, annyi féle van már. Az influenzát pedig különösen szívesen kerülnék.
Az anyuka egyre fáradékonyabb és a változó kor is közeledik, ugyanakkor szeretné a stresszes munkahelyén is a maximumot nyújtani, az apukának prosztata gondjai kezdődnek és a szeme sem a régi. Ő még több stresszhatást szenved el naponta a munkába járás, a teljesítménykényszer miatt és szervezetének savasodását>>>, a légkondícionált irodák a gyorséttermi koszt, a kevés és  ráadásul  szénsavas vízivás is gyorsítja.
A fiúgyerek izgul a vizsgáknál vagy a tenisz meccsén, a lánygyermeknek valami emésztési problémája van, és szeretne a kezdődő narancsbőrre is valamit, de a barátnőinek se segített eddig semmi.
A pici óvodás öcsit sűrűn elkapja valami vírus és mióta úszni járnak futószemölcs jelent meg rajta, amivel nem tudnak mit kezdeni. A zöldségeket nem eszi, gyümölcsöket nem szereti, így nem könnyű  vitaminhoz juttatni. Pedig valamit tenni kell.
Az áldott állapotban levő unokahúg meg azt hallotta Béres Alexandrától>>> egy riportban, hogy már a szülés előtt, de a baba csecsemőkorában is jó olyan vitamint szedni, ami a babának sem árt, sőt használ és pótolni kell az ásványianyag hiányt a mamánál is, ami ilyenkor sokaknál okoz gondokat. Ráadásul a székletproblémái is felerősödtek.
A trendi unokatesó lúgosítana, de zöld porokat és rossz ízű granulátumokat nem akar nyelni.
...és persze úgy gondolják, hogy elegendő és megfelelő minőségű vizet (ők folyadéknak hívják) isznak, ha szóba kerül a téma.
Az is lehet persze, hogy a családban mindenki egészséges, mert még fiatalok, de tudatosak az irányban, hogy megelőzéssel kerüljék el a későbbi betegségek lehetőségét is. A járványokat, vírusokat azért szívesen elűzik megerősített immunrendszerükkel. Ebben is lehet őket számtalan  dologgal támogatni, segíteni.

Ebben az évben az ismerősöm által említett impulzus hatására is döntöttünk.

Mi 2010-ben EGÉSZSÉGET fogunk AJÁNDÉKOZNI szeretteinknek!

Egyrészt valamilyen megfogható formában, másrészt felkínálva azt a lehetőséget, hogy sokmindenről tájékozódhasson, aki kíváncsi. Például ezen a linken>>>.

A fenti családban konkrétabban az alábbiakat tudom majd kínálni.

A nagymamának nagy segítség lesz a Joint Protex Forte>>> az izületeire. Fontos, hogy sok vizet igyon és kifejezetten jó, ha ez ionizált lúgos víz>>>. A megfelelő mennyiségű és minőségű víz az izületek kenőanyagaként is viselkedik és hosszabb távú fogyasztásnál vércukorszint szabályozó hatása is van, többek között azáltal, hogy a mama sav-bázis egyensúlyának helyreállításában jelentős szerepet tud vállalni.
A nagypapának vérnyomás és feledékenység kapcsán is kitűnő támasz lehet a Ginkgo XC>>>, az alacsony deutérium tartalmú vízzel kevert stabilizált oxigén készítmény>>>. Viszereit el nem tudja tüntetni, de nagyon sok enyhülést hozhat a VeinCare kenőcs>>> és a VeinProtex tabletta>>> kombinált használata. Mondanom sem kell, hogy a sok vízivás (legalább 20 testsúlykilogrammonként 1 liter naponta óriásit lendít előre, különösen idősebb korban, amikor már a szomjúságról is kezdünk leszokni). Ezzel pedig>>> lehet, hogy az unokát is lefőzi gondolkodásban.
A nagyszülőknek való vitamin a Senior Formula>>>, vagy a vércsoport szerinti vitaminösszeállítás>>>, ami a szükséges anyagokat pótolja az ürülő szervezetnek és segít az immunrendszert erősíteni, karban tartani. Ehhez mindenképp komoly támasz a Probiobalance>>> evése, hogy bélflórájuk a kívánt állapotúvá válhasson. Ne feledkezzünk meg a CoQ10 készítmények áldásos hatásáról sem ebben a korban. Ez egy nyelv alá tehető változat>>>.

Valamennyiüknek fog ízleni a csodálatos antioxidáns ital, a Zenthonic>>> és ha sejtszinten is erősíteniük kell, akár egy műtét vagy komolyabb betegség után, akkor nem fognak jobb társra lelni a Polinesian Noni Juice-nál>>>.
A fentebb említett OxyCrystal-os>>> véroxigénszint emelés pedig mindannyiukat "meglepően" hozhatja jobb állapotba.

Az ionizált lúgos vizet az Aquarion víztisztító és ionizáló készülék>>> kitűnő minőségben állítja elő frissen és otthon. Se cipelni nem kell a palackokat, se drágán venni életük végéig a boltban, ha például a család beruház nekik egy ilyen Japánban már szinte mindennaposnak számító háztartási eszközre.
Novembertől egy kamat- és költségmentes részletvásárlási lehetőség>>> is támogatja a több szempontból is jótékony hatású víz  terjedését a családoknál.

Az anyukának elsősorban ásványi anyagokat kell pótolni, ezt teheti a Powermins-el>>>, de egy olyan multivitaminnal is, ahol a szükséges dolgok megtalálhatóak. A nőknek összeállított változatot ad a Vitalwoman>>> készítmény, de a fentebb említett vércsoportos multivitaminok vagy a SuperMega50>>> is megteszi, amit ígér. Fáradékonysága az ásványi anyagok pótlásával és megemelt vízivással (a vízről olvass az előző bekezdésben) a szelek szárnyán fog távozni. A farsangi időszakra már nem fog magára ismerni.
Az apuka prosztata panasza egészen könnyen enyhíthető típusától függően a ProstatePowerrel>>>. Szeme a kortól és az igénybevételtől is gyengül, a speciális szem antioxidáns>>> a folyamat lassulásában és milyenségében is befolyásolhatja a "megszokott" menetet. Férfiaknak is van persze Vitalman néven>>> speciálisan összeállított vitamin, ami akár csodákat is tehet. ;-)
Mindkettejük stressztűrő képességét emeli és hangulatukat mindenféle mellékhatás, tompítás nélkül állítja egyensúlyba a Rhodiolin>>> nevű, adaptogén gyógynövény alapú készítmény. Mellékhatásként persze az egyéb érrendszeri veszélyfaktorokat is gyengíti, erről is lehet olvasni itt>>>.
A kamasz fiúgyerek izgalmát, lámpalázát is a Rhodiola Rosea kivonata>>> képes helyretenni és úgy, hogy közben koncentrációját magas szinten tartja, elméje tiszta marad, a feladatra tud fókuszálni, ha rendszeresen eszi ezt a táplálékkiegészítőt.
A serdülő lánygyerek emésztési problémáit lehet, hogy gombás fertőzés okozza, ami gyógynövényes változatban jól orvosolható a Paraprotexel>>> és bélflóráját>>> erősíti a ProbioBalance is. Remekül tud méregteleníteni és esetleges reflux problémáját is enyhíteni a szinte egyedülálló folyékony klorofill>>> készítménnyel. Na és hogy meglepődik majd, mikor a bőre is szebb lesz tőle. Narancsbőrét>>> pedig a vízivás emelése és a korábbiak mellett meg tudja támogatni a C-Rx kenőcs>>> használatával.
Minden korosztálynak fontos a C vitamin>>>, ásványianyag- vagy multivitamin készítmény>>> és/vagy valamilyen további antioxidáns, mint a Zenthonic>>>. Serdülőknél és kamaszoknál is tovább növeli teljesítőképességüket és szolgálja a megelőzést az egyre inkább már ebben a korban elinduló alattomos tünetek okainak kivédése érdekében.
Az óvodás kisöcsinek több oldalról lehet erősíteni fejlődő szervezetét. Amíg kicsi addig ez a cseppekben adagolható vitamin>>> tesz jószolgálatot, ha már nőtt egy kicsit, akkor kitűnő zöldségpótló a Kidsgreens>>> multivitamin és kis "kupica" a Zenthonicból nála is erősíti a védettséget. A futószemölcs nem jó barát, de elűzhető a háztól a Virago>>> hathatós támogatásával. Herpesz elleni pompás fegyver is, de vírusölő tulajdonsága másra is képessé teszi, de nem okoz mellékhatásként nemkívánt tüneteket, hiszen gyógynövényalapú. C vitaminból pedig van folyékony is>>>
A várandós kismamának a legjobb megoldás, ha már ebben az időszakban kiegészíti egészséges táplálkozását a Newlife>>> nevű optimális összeállítású készítménnyel, amit érdemes a szoptatás idején is tovább ennie. Béres Alexandrától>>> is olvashat hasznos tanácsokat. Ugyanakkor a nőknél jellemzőbben előforduló székletproblémákon könnyen segíthet megemelt mennyiségű vízivással, ásványianyag pótlással, időszakos és kíméletes "bélradírozással">>> és a fentebb is említett bélflóra helyreállítással.
A trendi savtalanítást a jól összeállított étrendváltás mellett hatékonyan segíti a vízivás kellő szintre emelése (15-20 kg-onként 1 liter naponta) és persze a megivott víz minőségének javítása is, mondjuk az Aquarion készülék>>> által.
Támogató ebben a programban a folyékony klorofill>>>, a fügekaktusz>>>, a c vitamin>>> és egyéb már említett vitaminok, az ásványianyag>>> bevitel erősítése és még lehet fokozni a dolgot, hogy mást ne említsek, mint a sport (nem kell extrémnek lenni), szauna, stb.

Azt hiszem lehet még sorolni sokáig, hogy mi minden tudja az egészséget támogatni a megelőzést segíteni.
Javaslom ennek az oldalnak>>> a behatóbb átolvasását és a hírlevélre feliratkozást, ami további érdekes és hasznos ötletekkel szolgálhat.

...és még egy olyan dolog, amit nem hagyhatok ki a felsorolásból, ha a mai ember családjának egészségéről beszélünk.
Vigyázat! Egymás kezéből fogja kikapkodni a család a Bioharmonex>>> készüléket, ha az egyszer "beteszi a lábát" a családba!
Ez a kis hordozható, ráadásul a kínai szervóra szerint is programozható biorezonanciás>>> készülék a beépített 25 különböző programjával mindenkinek tud enyhülést, feltöltődést, megnyugvást és segítséget adni.
Családi étkezésnél, vagy éjjel alvás közben annyi embernek tud használni egyszerre, ahányan 1,5 méteres hatósugarában tartózkodnak éppen. Egy igazi kis családi manó. :-)

Tetszettek a javaslataim?
Játsz el idén Te is a gondolattal!

...és kalkuláld be, hogy mindezt egy neten vagy mobilról indított rendeléssel másnapra otthonodban/munkahelyeden tudhatod, megspórolva a tömegben sorbaállást, a dugókat a bevásárlóközpontok környékén, a lázas keresgélést, hogy biztosan lesz-e, amit kitaláltál és vajon fog-e tetszeni a kiszemeltnek.

Elsőre lehet, hogy meglepő lesz ez az ajándékozási változat, de egy próbát megér, hogy milyen sikert aratsz a fogadó oldalon.
Egy biztos! A jó érzés társulni fog az ajándékozáshoz, hogy hasznos, jövőbe mutató és esetleg példát állító, ötletet adó és mindenképpen emlékezetes élményt adsz szeretteidnek.

Kell annál jobb érzés, minthogy tudod, hogy esélyt adsz a feljavulásra, a megelőzésre és a linken keresztül információt a további lépésekhez?

Ami még érdekes, hogy nem fogunk többet költeni, mintha hosszú keresgélés, fejtörés után végül beválogatunk valami olyat, ami nem kell az illetőnek vagy már megvan neki, sőt mástól is azt kapott.

Egy szép csomagolás, két kedves szó és egy link/telefonszám a csomag mellé és garantált az öröm!

AZ EGÉSZSÉG MINDENKINEK FONTOS!

Jó ajándékozási ötletelést kívánok, remélem a fentiekben találtál hasznos dolgokat.

Bármi kérdés van, írj>>> vagy hívj (+36 30 9506027), szívesen segítek az összeállításban.


...és még valami: mindenkinek csak olyat adj, ami nem fog erőltetésnek hatni. Ne akarj rátukmálni valamit, leszoktatni a dohányzásról vagy lefogyasztani vagy megitatni, ha nem akarja. Olyat adj neki, ami belső vágyat ébreszt arra, hogy kipróbálja, tudjon róla többet és ráérezzen, hogy az majd egít neki a problémájában.

2010. október 11., hétfő

A vörösiszap és a lúgos víz...

Mindenekelőtt a felhívás az Ajka mellett történtek kapcsán.

Ha segíteni akarsz, támogasd a károsultakat pl. az 1749 hívásával vagy más módon, pl. közvetlen utalással, a Magyar Vöröskereszt gyűjtést szervez a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére
Számlaszám: K&H Bank 10405004-00026547-00000000
közlemény: “ISZAP”
IBAN szám: HU37 1040 5004 0002 6547 0000 0000
SWIFT: OKHBHUHB
...és egy kis mozgó dokumentum...




Mi az a vörösiszap?

A vörösiszap a timföldgyártás mellékterméke. Az alumíniumgyártáshoz használt bauxitot porrá őrlik, majd magas hőmérsékleten és nyomáson erős lúggal (nátrium-hidroxiddal, más néven marónátron vagy nátronlúg) reagáltatják. A bauxitból így kioldódnak az alumíniumvegyületek, amelyekből alumínium-oxidot, azaz timföldet készítenek. Az aluminátlúgot ülepítéssel és szűréssel szétválasztják a fel nem oldott, nagy vastartalmú maradéktól, a vörösiszaptól. Egy tonna timföld előállításakor 1,5-2 tonna vörösiszap keletkezik. A vörösiszapot alaposan átmossák, és igyekeznek visszanyerni belőle a lúg jelentős részét, amelyet a folyamatban újra felhasználnak. A vörösiszapban lévő szilárd anyag azonban így is erősen lúgos állapotban kerülhet a tározókba.

Mit tartalmaz a vörösiszap?

A vörösiszap összetételét a kibányászott bauxit tulajdonságai és a kezelés során keletkező, illetve hozzáadott anyagok határozzák meg. Az ajkai vörösiszap [1] 40-45 százalék vas-oxidot tartalmaz, emellett egyéb fémvegyületeket  is: 10-15 százalék alumínium-oxidot, 10-15 százalék szilícium-dioxidot, 6-10 százalék kalcium-oxidot, 4-5 százalék titándioxidot és 5-6 százalék kötött nátront. Ezek nem ártalmas anyagok. Ugyan emellett lehetnek benne toxikus fémek (például ólom vagy cink is), de ezek talajba jutó koncentrációja a határértékek alatt van [2]. A vörösiszap tehát nem fémtartalma, hanem leginkább erős lúgos kémhatása miatt lehet veszélyes.

Miért éget a vörösiszap?

A vörösiszap, illetve a benne vagy a tetején lévő víz nátrium-hidroxidot, azaz marónátront tartalmaz. A tározókban általában 11-13 pH-értékű, tehát erősen maró hatású hulladék van (összehasonlításul: a tömény hipó pH-ja 12). A lúg marja a bőrt, súlyosan károsíthatja a szemet, ezért azonnal bő vízzel le kell mosni. Lenyelve súlyosan károsíthatja a nyelőcsövet és a belső szerveket.

Miért vörös a vörösiszap?

Elsősorban magas vasoxid-tartalma miatt, amelyet köznapi nevén rozsdának nevezünk.


 
Az élettanilag hasznos ionizált lúgos víz

Bízom benne, hogy senki nem keveri a fenti nátronlúgot és erősen fémszennyezett "vizet" az ionizált lúgos vízzel.
Az Aquarion>>> legerősebb (4-es) fokozatú 10-10,5 pH értékű vize is nyugodtan iható, általában pedig a 9,5 pH körüli érték az ajánlott rendszeres ivásra, megelőzés jellegű pH egyensúly beállítás támogatására.
Nagyon fontos, hogy itt mindenféle hozzáadott vegyianyag nélkül keletkezik a lúgos kémhatású, de még véletlenül sem maró, tiszta ivóvíz. Nem véletlen, hogy Japánban, ahol 50 éve kutatni kezdték az ionizált lúgos víz pozitív élettani hatásait, mennyire elterjedt ennek gyógyászati célú alkalmazása, háztartási fogyasztása is.
Az Aquarion által frissen előállított ionizált lúgos víz többi fantasztikus tulajdonságáról pedig nem is beszélek, arról itt olvashatsz>>>.

Ami miatt nagyon fontos említést tenni erről a gépről, az az a tény, hogy az ionizáció előtt 0,01, azaz 1 század mikronos szűrésen megy át a víz. Ez a mértékű nagyon komoly szűrés azt jelenti, hogy az amúgy is tisztított csapvízből az Aquarion készülék molekula tartományig mindent kiszűr. Azt lehet mondani, hogy vesedialízisnél alkalmazott szűrést végez, emellett a szűrőben található turmalin kristály energetizálja is a vizet.

...és hogy mit mond erről Dr. Robert O. Young>>>, a pH-Csoda könyvek szerzője?

Amennyiben egy kóstoló győz meg igazán, akkor azt is megteheted. Vedd fel velem a kapcsolatot>>>.

...és még valami: az anyaméhben a magzatvíz 8,5 pH értékű és hosszú hónapokig ebben lubickolunk, mielőtt kitekintünk a világra! Próbáld ki bázikus sókeverékkel, hogy milyen jó hatású ilyen pH értékű vízben fürödni/ázni legalább 1 órát! Remek méregtelenítési lehetőség bőrön át.

2010. szeptember 27., hétfő

Még, még, még, ennyi nem elég...


A napokban kaptam az alábbi írást és az jutott eszembe, hogy tényleg jól összeszedett mondatok, amik felhívják a figyelmet a vízivás szükségességére, plusz még jó tanácsokkal is szolgálnak az időzítés tekintetében. Pár fontos kiegészítés azonban oda kívánkozik és hiányzik belőle, hogy teljes képet kapj.

Előbb olvasd az eredetit, aztán jön, amivel kipótolom!

Azt tudtam, hogy sok vizet kell innunk, de azt nem,
hogy az időzítés is nagyon fontos.

A megfelelő időben fogyasztott víz
maximalizálja az emberi test működését

2 pohár víz rögtön felébredés után segíti a belső szervek működését.
1 pohár víz étkezés előtt 30 perccel elősegíti az emésztést. 1 pohár víz fürdés előtt lecsökkenti a vérnyomást.
1 pohár víz lefekvés előtt megelőzi az agyvérzést
és az alvás közben gyakran előforduló szívrohamot.
Mindezekkel egyetértek. Ugyanakkor amiket saját tapasztalataim és sok neves szakértő véleménye alapján is hozzá kell tennem az tömören így fogalmazható meg:


Ennyi nem elég! 

Mondjuk 2-3 decis pohárral számolva a fenti írás szerint egy nap mindössze és jó esetben 7-8 pohár vizet innánk, ami 1,6 - 2,4 liter viz bevitelét jelenti. Csak a napi folyadékveszteségünk van ennyi és akkor még másra nem fordítottunk figyelmet, ami szervezetünkben vizet igényel.
Sokaknak persze már ez a mennyiség is rengetegnek tűnik, mert közel sem isznak ennyi vizet. De vajon van-e szerepe az általános dehidratáltságnak a fejfájások, szorulások, hátfájás, csigolya problémák, izületi problémák és sorolhatnánk hányféle tünet okozásában. Vajon az "eredeti tervek" szerint, gyárilag 70%-ban vízből álló testünk nem kívánja-e a folyamatos és kellő mennyiségű pótlást? Bizony kívánja, méghozzá 15 kg-onként 1 liter víz bevitelét naponta. Én tapasztalatból mondom, hogy megfelelő minőségű és szerkezetű vízből nem kunszt ilyen mennyiséget meginni. A szervezeted pedig meghálálja.
Ez egy 60 kilós embernél 4 liter, egy 90 kilós embernél 6 liter vizet jelent (és nem folyadékról beszélek kávé, leves, üdítő vagy akár tea formájában!!! Azok függetlenek és egyébként nem is kívánatosak valójában, talán a tea bizonyos változataitól eltekintve).
Az én számaim tehát így néznek ki:

- 2 pohár víz felébredés után kb. 5-10 perc alatt
- reggeli előtt a fent említett legalább 1 pohár víz
- a reggeli elindulás előtt további 1-2 pohár
- délelőtt 1-1,5 liter víz és ebben legyen ott
az említett étkezés előtti 2-3 deci
- délután 1-1,5 liter szintén az eredeti mondatok
szerint étkezés előtti ivással
- este a korai vacsora után legalább 1-1,5 liter,
kinek mennyire nyúlik éjszakába az ébrenlét
- éjjel előforduló pisilés után mindig igyál pár kortyot
(szervezeted éjjel is dolgozik és vizet is használ)

Elsőre soknak tűnhet, mégis azt mondanám, amit Dr. Robert O. Young is, hogy a kellő mennyiségű víz ivása jótékony folyamatokat indít a szervezetben, hozzájárul az emésztés javulásához, a vér- és nyirokkeringési problémák javításához, a porc, izületi és mindenféle mozgó "alkatrészek" kenéséhez, a sejtek közötti testnedv megfelelő állapotának fenntartásához és még hosszan sorolhatnám.
Amit üzenetként érdemes elvinni ebből az írásból, hogy


SOK VIZET IGYÁL
és meglepő dolgokat fogsz tapasztalni magadon!

Ha teheted, akkor minőségi vízből idd ezt a sokat és lehetőleg frissen.
A minőségi víz nekem az ionizált lúgos víz>>>, ami pedig hozzájárul, hogy magam előállítva, biztosan frissen és tudva, hogy milyen módon került a saját üvegembe, azaz az Aquarionról itt olvashatsz>>>.

Kérdezz nyugodtan (vitallaci@gmail.com), szívesen segítek saját tapasztalataimra is alapozva.

...és még valami: sokan hallottak már Dr. F. Batmanghelidj tevékenységéről, aki pusztán víz itatásával gyógyított számtalan komoly problémát. Erről olvashatsz Tested vízért kiállt c. könyvében is. Ahogy ő mondja: "Nem beteg vagy, csak szomjas!"

Kapcsolódó írások: a jobb oldali menüben a Lúgos vizes bejegyzések blokkban kattints a címekre!

2010. augusztus 24., kedd

A szomszéd Pista ötlete - Időjárási front védelem a zsebben


Tegnap beszélgettem egyik szomszédunkkal és azt mondja, hogy ezek a sűrű frontidőszakok mindig megviselik, hol fejfájás, hol egyéb testrészfájdalmak, hol nyomott közérzet, levertség, netán fáradtságérzet teszi kellemetlenné az ilyen napokat. Unja már, hogy ilyenkor könnyebben kapnak össze a feleségével is akár apró dolgokon és a már nem is olyan kicsi gyerekekkel is több a súrlódási lehetőség, mert mindenki sokkal  ingerlékenyebb, mint egy normál, napsütötte, de nem kánikulai napon.
Azt mondja, milyen jó lenne csak bekapcsolni egy ventillátorszerű kis gépet, ami elfújná ezt a hangulatot, közérzetet mindenki feje felől a családban.

Meglepődött, mikor azt válaszoltam, hogy kedves Pista, nyitott kapukat döngetsz!
Nekünk van otthon ilyenünk és úgy hívják a csúnyább, hosszú nevén, hogy III. generációs Bioharmonex.
Mi csak mobilharmóniának nevezzük. Valójában nem ventillátorszerű, hanem egy hordozható kis frekvenciás biorezonanciás készülék, amit a család legidősebbik tagjáig bárki könnyedén használhat.




Ízelítőnek csak egyetlen kapcsolódó program leírása a 25 féle hasznos biorezonanciás rezgésprogramból.


BioHarmonex Antifront - Jó hangulat, bármilyen időjárás esetén 

ANTIFRONT


Néhány ember érzékenyen reagál az időjárási frontok változására. Az időjárás változáskor tapasztalható elektrometeorológiai jelenségek módosíthatják biokommunikációnkat, és ezzel magyarázhatóak a frontérzékenyek tünetei.
A legtöbb ember könnyen túlteszi magát ezeken a változásokon, de sok esetben ez áll az ideges, lobbanékony viselkedés mögött. Az Antifront program jól kiegészíthető a Fájdalom, Keringés és Bioritmus programokkal.
A továbbiakról itt olvashatsz>>>

Pár hónap tapasztalat után azt mondom, hogy érdemes


...és még valami: természetes, hogy a természeteset keressük! De vajon kevésbé természetes-e a megfelelő rezgéshullámokat közvetítő, a testet jó irányba hangoló kis szerkezet, azaz a Bioharmonex, mint akár egy masszírozógép vagy egy futópad vagy az infraszauna vagy egy zenegépből hallgatott meditációs zene és még sorolhatnám. A lényeg az eredmény és a közben szerzett tapasztalat, nyereség vagy veszteség az egészséged szempontjából. Ezen veszíteni biztosan nem fogsz!

2010. augusztus 12., csütörtök

Micsoda úszónap volt!

Igazi GÁLA!

Az eredeti képek forrása: MTI

Fantasztikus sikerek, fantasztikus nagy sportegyéniségektől!

Bízon benne, hogy láttátok a mai úszódöntőket az EB-n, amikor Cseh Laci tegnapi 200 méteres vegyes úszásos első magyar aranya után a mai napon további 3-al gazdagodtunk és még 1 nem kevésbé szép és kedves ezüst is beugrott a sorba.

Óriási volt!

Időrendben ilyen módon:

Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn 1 század másodperc különbséggel, ami szinkronúszásban például fel sem tűnik a zsűrinek lett a két első helyezett és csak a gép volt képes felállítani a sorrendet: Katinka arany, Evelyn ezüst éremmel lépett dobogóra, de mindenki úgy érezte, hogy egy nagy közös győzelem született 200 méteres női vegyesúszásban.

Ezután következett Gyurta Dani, aki magabiztosan és a végén most sem fújtatva egy kicsit sem (szerintem kopoltyúja is van, csak jól el van rejtve), óriási idővel nyerte a 200 méteres férfi mellúszást!

...és végül a nap megkoronázásaként a női 4*200-as gyorsváltót hihetetlen szoros versenyben 4 csodálatos magyar lány

Mutina Ági, Dara Eszti, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn

nyerte igazán megérdemelten!

Persze, hogy országszerte, sőt világszerte dagadt a magyar kebel és kiszökkent egy-két könnycsepp a beérkezésekkor, na meg a 3 himnusz alatt is! ;-)

...és még nincs vége, még több nap és döntő vár RÁNK!

Ma érdemes volt megnézni ezeket az eseményeket, ma rengeteg energiával töltődtem/töltődtünk ezen kimagasló sportolók példamutató hozzáállása, versenyzése és győzni akarása és ennek az akaratnak a megvalósítása kapcsán. Ezt érdemes követni!

Az ilyen hozzáálláshoz, kiegyensúlyozott teljesítménnyújtáshoz, a nagy teher ellenére működő belső egyensúly létrehozásához kínálok többféle módon segítséget és tanácsokat, vedd bátran igénybe ezeket és környezetedben, családban és munkahelyen is hasonló sikereket és élményeket fogsz átélni és tapasztalni.
Keress mailben>>> vagy egyéb elérhetőségeimen>>>

...és még valami: hidd el, hogy saját sikereid hasonló katarzist tudnak okozni Neked, csak tegyél meg érte a saját szinteden és körülményeid között annyit, amennyit ezek a fantasztikus sportolók az ő szintjükön és körülményeik között nap, mint nap megtesznek a siker érdekében.
Ebben tudok Neked segíteni, ha megtisztelsz bizalmaddal!

2010. augusztus 2., hétfő

Megint egy értelmetlen halál a pályán....


A rövid hír így szól:

Egy perc játék után összeesett és meghalt az a 26 éves erdőbényei férfi, aki egy barátságos focimeccsen vett részt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán.

...és sajnos nem először olvasunk ilyet.

Vizsgálják, hogy mi lehetett az ok.
Az edző szerint egy jó kiállású, erőteljes, sportos fiatalember volt. Sportorvosi igazolása megvolt.
Az édesanya szerint voltak mellkasi fájdalmai, de nem ment orvoshoz, nem törődött vele.

Egy értelmetlen halál, ott, ahol nem várja senki.

Sajnos a sokadik és minden évben egyre több!

Így kell történnie?
 
Nem hiszem!

Amikor arról beszélünk, hogy a savasodással és következményeivel kezdeni kell valamit, amikor arról beszélünk, hogy a túlzott edzésmunka csak akkor nem káros a szervezetre, ha a keletkező hiányok (ásványi anyagok, nyomelemek elsősorban) pótlása megtörténik, és nem csak sportolóknál, mindenkinél, amikor arról beszélünk, hogy a szívizom ugyanúgy viselkedik, mint más izmok és a hirtelen terhelés (persze fokozatosan kialakult belső savas környezetben) akár olyan savsokkot okozhat, ami végzetes következménnyel járhat....

...akkor mindenki legyint és azt mondja: "Persze. Talán, lehet, hogy így van, de nálam ilyen nincs. Én még a vasszöget is megemésztem és sokat bírok, fiatal vagyok, egészséges, mint a makk.

A baj csak az, hogy ez belül dolgozik, nem feltétlenül látszik és a legtöbb esetben évek, évtizedek múlva jelentkezik feltűnő formában.
Addig csak annyit tapasztalsz, hogy fáradékonyabb vagy, emésztési problémák zargatnak, esetleg kezd lerakódni némi háj, emelkedik a vérnyomás és vércukor szint, fájnak ízületek, fogy a haj, töredezik a köröm, stb.
De fel sem merül, hogy ez hiányokból fakad és a szervezetedben már nincs elég tartalék, hogy mindent kompenzáljon. Fel sem merül az étrend, a táplálék kiegészítők, a mozgás, a kellő megivott víz, a pihenés, az egyensúly szerepe és fontossága.

Érdemes a savasodás>>> és persze a lúgosítás>>>, mint kitűnő ellenszer témáról olvasni és elmélyedni a logikusan egymásra épülő elméletben és következtetéseiben.
Hátha mégis igaz, hátha a kimerülő pl. ásványianyag vagy vitamin tartalékok pótlása, valamint a helyes étrend, a tényleg elégséges mennyiségű és minőségi víz>>> ivása és persze a szervezet megfelelő belső egyensúlyának biztosítása egészséges működést garantál
.
Hátha mégis igaz!

De utólag már késő, ha kiderül, hogy igen.
Ezt előre kell megérteni és igazodni hozzá. Ez megelőzés, nem hirtelen tűzoltás.

Megelőzés! 

Ebben tudok elsősorban segíteni: vitallaci@gmail.com Írj és megbeszéljük a teendőket!

Vitalland>>> - olvass és tedd fel a kérdéseidet vagy cselekedj saját döntésed szerint!

De cselekedj, ne várj addig, míg késő lesz!

...és még valami: én lennék a legboldogabb, ha ezt könnyű lenne megérteni, változtatni és elindulni a jó irányba. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Itt az én példám vagy a feleségemé, amiről tudok mesélni és persze ott van sokezer másik példa, akik szintén tudnak. Legyél Te a következő, aki büszkén meséli, hogy meg tudta csinálni és egyre egészségesebbnek és fiatalabbnak érzi magát! Isteni érzés lesz!

2010. július 12., hétfő

Vesemosás dinnyével! ...és a szezon után?


Nagymamám is, apukám is mindig azt mondta:

Egyél dinnyét, az a legjobb vesemosó!

...és nem mondtak butaságot!

Gondoltad volna, hogy a dinnye eredetileg nem csak vesemosóként, azaz a szervezett megtisztítójaként működött a magas víztartalma miatt, hanem  méregtelenítőként is volt szerepe a magas ásványianyag tartalma miatt?

A víztartalom ma is megmaradt, de az ásványianyag tartalma sajnos feltehetően legalább annyit csökkent, mint az egyéb zöldségeké és gyümölcsöké, amiket a mai körülmények között termesztenek.

Mit is csinál a dinnye, pontosabban a görögdinnye?

- a szomjat oltja bizonyos mértékig, mert 90-95%-a víz
- az általános erőnlétet is javítja a fent írt ásványianyag bevitellel
- ebből következően fiatalít (öregedést gátol), hiszen antioxidáns hatása is van
- átmossa a beleket, a veséket a magas víztartalmával
- emiatt persze segíti a méreganyagok távozását
- tehát méregtelenít és tisztít
- akár kúraszerű fogyasztása is javasolt a fentiek miatt
- B6-vitamint, niacint, folsavat, vasat és mangánt tartalmaz
- sokféle karotint tartalmaz, amely a szervezetben A-vitaminná alakul
- de azért óvatosan :-), hiszen 10 deka görögdinnye 29 kalóriát tartalmaz és a jó dinnyének a cukortartalma sem elhanyagolható (persze nem finomított fehér cukorról beszélünk)

Mindent összevetve egy remek gyümölcs, amit kár kihagyni a szezonjában.

De mi van utána? Az év 10 hónapjában nem kell a vesemosás vagy a méregtelenítés? Nincs szükség A vitamin képzésre? Nem kell lassítani az öregedést?

Bizony, hogy kell! Persze ott vannak az egyéb gyümölcsök, zöldségek, stb., amik máskor érnek, mint a dinnye és így máris megoldott a kérdés.
Megoldott lenne, ha nem sok-sok kilószámra kellene ennünk naponta belőlük a megfelelő hatás eléréséhez. Ahhoz pedig se energiánk, se emésztőrendszerünk, se pénzünk, se időnk.

A kézenfekvő megoldás a táplálékkiegészítők evése! Megfelelő mennyiségben, tiszta előállítással, korszerű formában és évszakfüggetlenül.
Meg fogsz lepődni, hogy szervezeted milyen hálás lesz érte!

Vesemosás egész évben ionizált lúgos vízzel>>>! Plusz, amit ezen felül nyújt!
Méregtelenítés a megfelelő étrend mellett például folyékony klorofillal>>>!
Ásványianyag pótlás például az itt található komplex készítménnyel>>> vagy egy remek multivitaminnal>>>
Őregedés lassítás az ionizált lúgos víz mellett például ezzel a kitűnő gyümölcskoncentrátummal>>>.
A jobb immunrendszerért mindezt megerősített bélflórával>>>.

...és egy nagyon fontos dolog mindenkinek egész évben, folyamatosan, nem csak kúraszerűen.

Na mi lehet az?
Kattins csak ide>>>, hogy meggyőződj helyes válaszodról!

Persze ettől még dinnyét egyél vesemosónak! SŐT!
Én is azt teszem!

Jó étvágyat hozzá!

...és még egy gondolat, amit megtanultam: mindent együnk, amit a természet alkotott nekünk, de a megfelelő mennyiségben és arányban és a szükségletünk szerint. Az eredmény a pH egyensúlyt erősítse és a szervezeted hálás reakciója nem marad el. Egészségedre!

2010. június 6., vasárnap

Pedagógus köszöntő

Ma PEDAGÓGUS Nap van!



Köszöntök szívből minden pedagógust!

Legyen az tanár, tanító óvónéni, logopédus, gyógypedagógus és mindenki, aki netán megfelelő papír nélkül, de szívvel-lélekkel dolgozva a keze alatt nevelkedők fejlődéséért ebbe a kategóriába tartozik!

Úgy gondolom, hogy a mai világban különösen fontos, hogy megbecsüljük őket!
...és ez a különösen jelző több okból is indokolt sajnos.

Egyrészt a fizetésük és így a társadalmi létrán való elhelyezésük siralmasan alacsony, nem erősíti a tiszteletet a szakma iránt és sajnos elijeszthet a pályától olyan tehetségeket is, akik sokat tehetnének a jövő nemzedékért, de megélhetési okokból másfelé kényszerülnek kanyarodni.
Másrészt a félreértelmezett demokrácia és szabadságjogok ürügyén sok bántás, támadás éri őket, ami pláne az általuk nevelni kívánt gyerekek/nebulók/tanulók/diákok számára rendkívül rossz példa és még kisebbre csökkenti a pedagógus szakma tekintélyét.
Sajnos az is igaz, hogy páran nagyon alkalmatlanok erre a hivatásra és tévedésből vannak ott vagy mert jobb híján ők elvállalták a körülmények ellenére is ezt a munkát. Bizony ők sem erősítik a megbecsülés érzését.

De nézzünk inkább bizakodóan a jó dolgokra! Hiszen sokan vannak szerencsére, akik elhivatottan és rátermetten, minden körülmény ellenére is ezen a pályán vannak és maradnak.

Őket kell ma ünnepelnünk!

Ki ne emlékezne olyan fantasztikus óvónénire, tanító nénire vagy bácsira és tanárra/tanárnőre, akiről még ma is csak kedves szavakkal tud beszélni, akiről tudja, hogy igazi lökést és lendületet adott az élet útvesztőin való eligazodáshoz, aki esetleg áldozatok árán is, de elérte, hogy a megfelelő irányba fejlődjünk, aki adott, adott és folyamatosan adott és persze rajtunk kívül még rengeteg generációnak.

Szerintem mindenkinek van ilyen emlékű pedagógus a fejében életének valamelyik oktatási állomásáról vagy akár mindegyikről.
Ezen a napon egy pár percre gondoljatok rájuk és köszöntsétek azokat a pedagógusokat, akiket elérhető közelségben tudtok magatokhoz.

Nekem rögtön itthon is van szerencsém egy általam nagyra tartott PEDAGÓGUST, egy hosszú évekig aktívan óvónéniskedő és egyben kitűnő társat és feleséget köszönteni!
Mostmár évek óta több pedagógus vezetőjeként tevékenykedik, de látom a szemén, hogy mennyire boldog, amikor gyerekközelbe kerülhet ünnepségek, napi programok, csoporta benézés vagy csak hozzá odavitt "rossz gyerek" megszelidítése  kapcsán vagy éppen csak az utcán összefutva egy óvodabeli gyerekkel.

...és fáradhatatlanul dolgozik értük, programokat és lehetőségeket talál ki, amivel még jobban fejlesztheti őket, amivel többek lehetnek, gazdagodhatnak képességben, tudásban, hozzáállásban, szeretetben.

Apropó szeretet. Ez az alapvető módszere.
Szeretetet ad és érdekes módon erre fogékonyak a gyerekek, ráéreznek, megnyílnak, bizalmukba fogadják és szeretetet viszonoznak.
Ez okozza az igazi örömöt annak, aki született pedagógus!

Az a gyanúm, hogy minden jó pedagógus így csinálja és ezért emlékszünk rájuk még hosszú évek múltán is hálával és szeretettel.

Köszönöm nekik! Akik nekem adtak szeretetet, bizalmat és erőt!

Sok Boldog Évet mindannyiuknak ezen a pályán!
    
Igazi, szeretettel teli megbecsülésben!

...és szokás szerint még valami: kicsit mindannyian pedagógusok vagyunk valamilyen szinten családban, munkahelyen, kapcsolatainkban.
Próbáljuk ki a nagyok módszerét! Adjunk szeretetet!
Hátha beválik...

2010. április 11., vasárnap

A NŐK CSODÁKRA képesek... tudósítás egy remek napról!


Ezt nap, mint nap tapasztaljuk, hiszen amellett, hogy legtöbbjük kitűnő szakember a maga területén rengeteg más dolgot végeznek el fáradhatatlanul.

Gondozzák gyermeküket, férjüket, szüleiket, összetartják a családot, háztartást vezetnek és még sorolhatnám. Ráadásul emellett még szépek és kívánatosak is tudnak maradni.

Ehhez persze egészség és sok-sok energia kell, amit ma már csak

- rendszeres mozgással,
- megfelelő táplálkozással,
- hiányokat pótló táplálékkiegészítők szedésével
- a test hidratálásával (vízivás fontossága!),
- időszakos vagy folyamatos méregtelenítéssel lehet megoldani.

Azok a nők (lányok és asszonyok), akik az április 10-i Aerobik Maratonon résztvettek a Retro Sport Klub rendezésében, biztos vagyok benne, hogy mindezekre figyelmet fordítanak!

Fantasztikus volt látni, hogy 8 féle Aerobik műfajban reggeltől estig 55 perces menetekben és mindössze 5 perces szünetekkel hogyan álltak helyt ezen a nem mindennapi és joggal maratoninak hívott teljesítményversenyen.

Nagyjából 3.000 kcal-t égettek el, remekül állták a sarat és megnehezítették a zsűri dolgát.


...és mindezt végig jó kedéllyel és mosolyogva, amit a szervező Szabó Brigitta, és Erőss Ildikó zsüritagok is erősítettek bennük.

Remélem hozzájárult az általunk sütött teljes kiőrlésű, rozsos, élesztőmentes kenyér és a frissen „csapolt” kellő energiát is biztosító ionizált  lúgos víz>>>, amivel végig hidratálták magukat, kellő mértékben pótolva az elvesztett vízmennyiséget.

Mindannyiuknak kijár a gratuláció! Szép volt lányok!

...és csak bíztatni tudok minden leányt, asszonyt, hogy mozogjanak valamilyen formában.

Még ha nem is ekkora erőbedobással, de rendszeresen és kitartóan.
Egy tipp: napi fél, egy óra intenzív séta már rengeteget javít a közérzeten és az egészségi, fittségi állapoton. Próbáljátok ki!
De ha a Retro Sport Klub tetszett meg (amit nem csodálnék!), akkor a fenti linkre kattintva vedd fel a kapcsolatot velük!

Az esemény már lezajlott és nagyon élvezetes volt, de ha kérdésed van életmód, egészségmegőrzés tekintetében, várom leveledet a vitallaci@gmail.com címen

...és még egy kis plusz: az Aquarion ionizált lúgos vize>>> oxigéndús és erősen antioxidáns a negatív ion többlet miatt. Ráadásul az Aquarion vize még erősen szűrt is, így kellően tiszta!
Kóstold meg>>>, próbáld ki és lássuk, mit mondasz utána!

2010. március 21., vasárnap

A víz világnapján...


Március 22.
A víz világnapja!


Bolygónkon a Földön, víz nélkül nem lenne élet.
71%-át víz borítja.
Testünk 70%-a víz, szerveink közül van olyan, aminek ennél jóval nagyobb része.

Pl. agyunk 85 %-a víz és milyen csodálatos dolgokra képes.
Víz nélkül azonban nem! Lassan kiszárad és elhal. De a szervezet érzi a veszélyt és mástól von el vizet, hogy az agyat ellássa. Akkor viszont onnan hiányzik.

Vízre tehát feltétlenül és folyamatosan szükségünk van!!!

Legalább ezen a napon, a víz világnapján vedd észre, hogy szervezetedet a fent említett 70% mértékben vízzel kell tölteni és csak a maradék 30% legyen egyéb anyag, táplálék. A víz az éltető üzemanyagunk!
Fontos, hogy megfelelő mennyiség jusson be a testünkbe, hogy szerveink a legapróbb sejtalkotóig megkapják a nekik szükséges részt.
Fontos azért is, mert a víz lát el rengeteg funkciót a testben, a vér higítását, a tápanyagok szállítását, a salakanyagok kimosását, kiszállítását, de pl. az ízületi "folyadék" táplálása által, azok kenését is és még sokáig sorolhatnám.

Ne csodálkozz tehát, hogy ha nem iszol eleget, akkor nem úgy működik a tested, ahogy szeretnéd.
Töltsd fel, ahogy egy növényt is meglocsolsz, töltsd fel, ahogy az autódat töltöd üzemanyaggal vagy ahogy az akkumulátor megkapja az energiát. Egy a lényeg, igyál sok vizet!!!...és hogy mennyit?

Mennyi az elég? Mennyi a sok?

Ezt sokan sokféleképpen értelmezik és általánosan terjesztett alapfelállás, hogy 2-2,5 liter a szükséges mennyiség naponta. Szerintem ez már elavult szemlélet.
A víz hatásait vizsgáló legtöbb kutató és pl. a lúgosítás elméletének és gyakorlatának szakértői is évek óta azt a nézetet hirdetik, hogy 15 testsúlykilogrammonként 1 liter vizet meg kell innunk naponta.
Én ezt az álláspontot követem 1,5 éve és tapasztalataim maximálisan igazolják ezt az állítást.

Egyértelmű, hogy nem ugyanannyi vizet kell innia egy törékeny lánynak, meg egy jól megtermett férfinak. Az általános 2,5 liter tehát már itt sántít.
De kérlek a lényegre is figyelj! A kilóidhoz mérten igyál eleget!!!
Én 97 kilósan tavaly előtt 6 liter vízzel kezdtem a megtisztulást.
Fél év alatt az egészségügyi problémáimtól és 21 kg-tól szabadultam meg. (persze mást is tettem, de vizet ennyit ittam).
Ma 76 kilósan 5-6 liter vizet iszom és hiányzik, ha nem jutok hozzá.

Egy 35-40 kilós embernek elég 2- 2,5 liter víz.
100 kilósan nem elég!!!
80 kilósan nem elég!!!
60 kilósan nem elég!!!

Teljesen világos, hogy az sem mindegy, hogy milyen minőségű a víz, amit iszol. Erről egy korábbi cikkemben>>>; is olvashatsz.
Most csak annyit kérek, hogy még egy percet a víz világnapján szentelj annak, hogy elolvasod milyen vizet iszom én.

Amit én iszom, az annak ellenére, hogy a konyhai csapomat megnyitva szinte azonnal folyik, kicsit eltér az ott érkező víztől. Az én vizem:
  • 0,01 mikronos, turmalinos szűrőn át tisztított, ezért nagyon tiszta, de még élő
  • relatív oxigéntöbblettel bír, tehát pl. javítja a véroxigén szintet
  • lúgos kémhatású, ezért segít a pH egyensúlyt karbantartani (ez messzire vezet!!!)
  • negatív elektron töltettel bír, ezért erősen antioxidáns
  • friss és nagyon finom
Gyere és kóstold meg, még a családnak is vihetsz pár litert ingyen!
Cserébe megmérem, hogy mennyire lúgos vagy savas, amit most iszol ehelyett!

Írj nekem vagy elérhetőségeimen keress, ha Te is ilyen vizet szeretnél inni nap, mint nap és élvezni jótékony élettani hatásait!

Kis pluszként én savas vizet is tudok folyatni magamnak, ami bőrápolástól a viráglocsoláson át a vegyszermentes tisztításig sok mindenre felhasználható.

...és még valami: ha van időd, látogass el a vizvilagnap honlapra és olvasd el a vízügyi miniszter bevezetőjét. Érdemes!

Tiszta vizet az Egészséges világért!

Ez az idei mottó és nekem tetszik! Tudok is egy készüléket>>>, amivel már otthon tehetsz egy lépést e mottó szellemében!
Határozz és lépj! Jól fog esni!

2010. március 7., vasárnap

Minden kedves Nőnek!


Éljenek a Nők!

A dédmamák, a nagymamák, az anyák, a feleségek, a lányok, a kislányok és minden kedves lény, akik földreszállt angyalként édesítik meg életünket!

Minden nap így érezzük, de van egy kitüntett nap, Március 8., amikor ez különösen fontos érzésünkké válik.

Ilyenkor igyekszünk virággal, csokival, kedves szóval, egy finom mosollyal vagy bármi mással egy picit szebbé varázsolni a környezetünkben élő valamennyi nőnek ezt a napot!

Ettől kicsit mi is boldogabbak és vidámabbak leszünk, mert ez az apró megemlékezés is annyi örömöt tud csalni az arcukra.

Senki ne hagyja ki, hogy legalább egy nőt a környezetében felköszöntsön!

A kis ünneplés nem mérhető persze az egész évben tőlük, Tőletek kapott szeretethez, melegséghez, gondoskodáshoz, féltéshez és sokáig sorolhatnám, hogy mi mindennel kényeztettek minket, férfiakat.

Én így virtuálisan blogom valamennyi női olvasóját köszöntöm a mellékelt képpel és a leírt szavakkal!

Remélem nem csak ezen a napon érzitek majd, hogy törődöm Veletek, hogy Értetek is működöm, hanem egész évben kitüntettek figyelmetekkel!

BOLDOG NŐNAPOT!

Úgy érzem sokat jelenthet, ha megtalálod benne azt, amivel boldogabbá teheted életedet!

Kérlek, fogadd szeretettel!

...és szokásom szerint még valami: sajnos már több nagyon kedves nő rokonomat és ismerősömet veszítettem el éveim során, de ezúton őket is köszöntöm, megköszönve azt a rengeteg bíztatást, törődést és szeretetet, amivel egyengették és kísérték utamat, amíg tovább nem szólította őket a sorsuk.

2010. február 21., vasárnap

Lúgos futam


16 hónapja tart nálam ez a Lúgos futam, aminek én a lúgosító életmódomat hívom.

A mellékelt képen éppen erről tartottam egy rövid előadást cégünk szombati rendezvényén, ahol a cég nagykövetét, Béres Alexandrát is üdvözölhettük.
A vele készült képet is ideteszem, amint a fotóstól megkapom.

Megkaptam a képet, utólagos engedelemmel büszkélkedek vele. :-)

De térjünk vissza a lúgos futamomra.

Összetett dolog, hiszen érinti az alábbi témákat

- étrend
- mozgás
- oxigénbevitel
- bázikus testápolás
- vízbevitel, vagy hidratálás

Ezek együttese és sokrétű alkalmazása adja a lúgos futam sikerét és ezek biztosítják, hogy a félév alatt leadott 21 kg, most 16 hónappal a kezdet után sem jött vissza.

Egy-egy mondat mindegyikről:

Étrend - fontos, hogy nagyon finom, de rősen savas irányba terelő magyaros étrendi szokásodon változtass, mert hosszú távon megágyazol vele mindenféle betegségnek. Táplálékkiegészítők nélkül ma már esélytelen vagy egészséged megőrzésében.

Mozgás - nem kell megerőltető sportokra gondolni, már napi fél, egy óra intenzív gyaloglás nagyon sokat tesz az ügy érdekében. Persze például egy kis Tai Chi további pluszt ad.

Oxigénbevitel - kicsit a sporttal is összefüggő dolog, de légzőgyakorlatok és egyéb technikák is képesek növelni a véroxigén szintet. Ugyanakkor a városi létben óriási segítség pl. az Oxymax, amiről itt is olvashatsz>>>

Bázikus testápolás - erről nehéz röviden írni, de a bőrön át történő méregteleítésről szól. Bővebben bármikor szívesen. Írd meg kérdésed ide: vitallaci@gmail.com

Vízbevitel, hidratálás - a legfontosabb és egyben alap, hogy 15 kg-onként napi 1 liter vizet megigyál és ezzel folyamatosan töltsd vízzel a szervezetedet. Hidd el, meg fogja hálálni rengeteg módon!
Különösen, ha az Aquarion>>> készülék által adott friss, tisztított, antioxidáns, ionizált lúgos vízzel>>> töltöd fel nap, mint nap!

Az én testem a fenti lúgos futamot normalizálódott vérnyomással, megemelkedett véroxigén szinttel, emésztési problémák megszűnésével, pH egyensúllyal, jobban mozgó ízületekkel és mellesleg 21 kg feleslegesen cipelt salakanyag kiürítésével hálálta meg.

Szerinted megérte?

Keress bátran mailben: vitallaci@gmail.com kérdéseddel vagy időpont egyeztetéssel és segítek összeállítani azt a programot, ami Neked is segíthet.

...és még valami: lehet a csodát várni és kifogásokat sorolni, meg panaszkodni, hogy nem javul a helyzet. Én mást javasolok! Lehet határozott elképzeléssel és hittel elkezdeni azt, ami már sokunknak bevált és működik.
Ez nem próbálkozás, ez a jó gyakorlat alkalmazása!

2010. február 7., vasárnap

A hó megnyugtat és gondolatokat ébreszt


Rengeteg havunk van mostanában, és ez, a közlekedési kellemetlenségeket leszámítva, nagyon jó!

A hó megnyugvást hoz, valahogy mindenki barátságosabb, lelassul és egy nyugodtabb ritmust vesz fel.
Olyanok lapátolnak együtt havat és tolnak meg autókat és közben jókat beszélgetnek, akik máskor legfeljebb egy fejbiccentéssel mentek el egymás mellett.

A fenti képsorozat a környékünk lakótelepén készült Újpesten. Azért teszem ide, hogy lásd, a nagyvárosi ember is kell, hogy meglássa a szépet és nekünk is adódik lehetőség, hogy elménket lecsendesítsük és pozitív gondolatokkal árasszuk el.

A hó a jó gondolatoknak is kedvez!

A meleg szobából nézve a hóesést, kedvet kapsz egy kis forralt borra és azt szürcsölgetve kellemes dolgokra tudsz gondolni.

Remek alkalom, hogy végig gondold, vajon teszel-e elég dolgot az egészséged megőrzéséért, a betegségek megelőzéséért.

Van-e más, ami fontosabb?
Amiért nap, mint nap rohansz és dolgozol és azt gondolod, ha az meglesz, akkor jön a boldogság is és majd lesz időd magaddal is törődni?
Nem hinném!
Hiszen ha közben lebetegszel és szövődményeket, mellékhatásokat is elkapsz, akkor már nem lesz időd. Erre figyelj, hogy időben lépj jó irányba!

A havat és a békés tájat nézve
határozd el magad!

Mondd ki: Mától magammal is törődök naponta legalább 1 órát vagy többet is, hogy egészségemet megőrizzem és kellő energiám legyen a szeretteimre, a róluk való gondoskodásra.

Az jelenti, hogy törődsz velük, ha magaddal is törődsz!
Kell, hogy egészséges maradj, mert
betegen nem tudod őket támogatni!

Ezeket a gondolatokat ízlelgesd a forral bor mellé.

Dönts és cselekedj!

Kezd el ennél az oldalnál>>> az olvasást és meglátod találsz számodra hasznos dolgokat!

Keress meg vitallaci@gmail.com mail címen és beszélgessünk egyet!

...és még valami: ne tartsd önzésnek, hogy magadra is fordítasz időt! Hidd el, hogy szeretteid is értékelni fogják, ha nem áldozatként akarsz értük élni, hanem felerősíted magad és immunrendszered, hogy támogatóként állhass mellettük, mögöttük sokkal tovább, mint remélted! Fektess az egészségedbe energiát és az hamarosan sokszorosan térül meg Neked!

2010. január 27., szerda

Mennyire savas vagy lúgos, amit iszol?


Lehet, hogy még nem találkoztál ezzel a kérdéssel, de akkor itt az ideje, hogy beszéljünk róla.
Amennyiben mégis, akkor is lehet, hogy új információkkal is gazdagodsz. A teljes írást nézd meg itt>>>

Miért is fontos, hogy savas vagy lúgos az italunk?

Manapság az ételeink jelentős része, a szennyezett levegő, a szennyezett vizek, a fokozott stresszhatások mind-mind szervezetünk elsavasodását erősítik. A savasodás erősödése pedig felerősödő szabadgyök tevékenységhez, emésztési problémákhoz, betegségekhez, az immunrendszer legyengüléséhez és még sorolhatnám mi mindenhez vezet. A savas szervezet melegágya lehet például a sejtek erősödő helytelen működésének, a vér besűrűsödésének, az ásványi anyag készleteink kimerülésének és következményként fáradékonyságnak, magas vérnyomásnak, de akár súlyos betegségek megjelenésének, ami ma már egyre többször és egyre fiatalabb korban támad meg bennünket.
Tudtad, hogy hazánkban a halálozási okok kb. 60%-a szív- és érrendszeri illetve daganatos betegségek?
Szerinted van összefüggés?

Nem mindegy tehát, hogy italainkkal, amik nagyon gyorsan a véráramba szívódnak ráerősítünk erre a savasodási behatás tömegre vagy ellenpólusként jó irányba tereljük a szervezetünkben játszódó folyamatokat.

Ide kattintva>>> az írás kibővített változatában egy víz pH mérés összehasonlító képeit és információit is megtalálod.




A pH skála logaritmikus, ami azt jelenti, hogy a szomszédos értékek között 10-szeres a különbség, tehát pl. az 4-es pH értékű szénsavas víz 1.000.000-szor, tehát egymilliószor savasabb, mint pl. az Aquarion 10-es pH értékű lúgos vize a konyhámban.

2009. júniusa óta a magyar piacon legjobb ár/érték aránnyal bíró Aquarion víztisztító és ionizáló berendezés erősen antioxidáns lúgos vizét iszom.
Ebből a vízből én napi 5-6 litert iszom meg, ami jelentős (de szükséges) hidratációt biztosít a szervezetemnek. Emellett ez a lúgos víz folyamatosan a pH egyensúly felé viszi sejtjeim, szöveteim kémhatását, ez pedig nagyon sok jótékony hatást mutat egészségi állapotom, erőnlétem, fizikai és szellemi teljesítőképességem tekintetében.

További érdekességeket, az Aquarion vizének tulajdonságait és az alábbi ábra magyarázatát is megtalálod az írás bővített változatában ide kattintva>>>

Az Aquarion tisztított (a szűrés mértékéről, hogyanjáról itt olvashatsz>>>), ionizált lúgos vize mellett persze más módon is elérhetjük, hogy vizünk legalább lúgos pH értékkel bírjon és több oxigénhez juttasson minket, mint a lecsökkent oxigéntartalmú városi levegőn való légzésünk erre lehetőséget ad.

Ez pedig legegyszerűbben az OxyMax nevű fantasztikus készítmény alkalmazásával érhető el.

Figyelem! Az Oxymax linkek csak regisztált Vitalland tagoknak elérhetők!
Itt megtalálod a Vitalland regisztráció>>> feltételeit és egyszerű módszerét.

Mit kell tudni az OxyMaxról

Az Oxymax forrásvízben stabilizált oxigén, amely folyadéknak töményen kb. 12-es PH értéke van.
Tulajdonságai a következők:
• Rendkívül stabil, még évek múltán sem bomlik le.
• Előírás szerinti felhasználás során nincs negatív hatása, tökéletesen biztonságos.
• Nem generál szabadgyök-képződést.
• A szervezet számára könnyen hasznosítható.
• 12 000 oxigénmolekulát tartalmaz egymillió részecskére vetítve.

Mindezek mellett képes a savas víz vagy italok pH értékét lúgosabbá tenni, azaz ún. pH cseppként is működik, persze megfelelő higítást feltételezve.

Ide kattintva>>> az írás további részleteit és egy érdekes kísérlet leírását is olvashatod!


...és még valami: ha az étrend váltás Neked túl erős lépés, legalább az italod legyen lúgos hatású, hogy szervezetedet valamilyen szinten próbálja a pH egyensúly felé terelni.

2010. január 10., vasárnap

Orvosi vélemények a lúgos vízről


Egy rövid írást tettem közzé Brad Hamiltontól egy másik internetes oldalamon.

Brad Ausztráliában foglalkozik lúgos vizet előállító víztisztító ionizátor készülékkel és szokott nekem levelet írni, hogy ottani tapasztalatokkal is gazdagodhassak.

Bevallom kicsit irigylem, mert ő megteheti, hogy egészségügyi eredményeket sorol fel és elsősorban Japán példákra, eredményekre és orvosokra hivatkozva. Ezt azért is teheti, mert Japánban 50 éve kutatják a lúgos víz hatásait és alkalmazzák is a gyógyászatban, több, mint 40 éve.
Ezekről a kutatásokról fogok még írni, mert rendkívül érdekeseknek találom őket és elhatároztam, hogy egy e-book formájában elérhetővé teszem majd minél több ember számára.

Kérlek küldj egy mailt erre a címre vitallaci@gmail.com, ha érdekel majd ez az összefoglaló írás, ami a Japán titokról avagy csodáról szól. Ezt a csodát rengeteg eset támasztja alá és ma már szerencsére nagyvilág szerte, nemcsak Japánban illetve Ázsiában tapasztalják meg mindazok, akik a friss antioxidáns, lúgos vizet isszák.


Visszatérve a levélre és az orvosi véleményekre, Brad ezeket írta nekem a minap.Az írást az én nyers fordításomban kínálom Neked.
Kattints ide az elolvasásához>>>

Brad ebben a levélben nem említi Robert O. Youngot, aki több, mint 30 éve kutatja a savasodás / lúgosítás témakört és évek óta alkalmazza és ajánlja terápiája részeként az antioxidáns, lúgos víz nagy mennyiségben való ivását.
Csak egyetlen tanács Dr. Youngtól, ami logikus következménye a lúgos víz ivásának:

"Pisild egészségesre magad!"

Jó olvasást!

...és még valami: talán érdemes a Japánokra figyelni ebben a tekintetben is, már csak amiatt is, mert technológiájuk és precizitásuk más elektronikai vonalon is ismert és elismert. Nekem fontos, hogy olyan cégtől a Jupiter Sciense-től van víztisztító és ionizátor készülékem, amelyik piacvezető a világon és japán gyára gyártja a világ ionizáló kamráinak kb. 90 %-át.