2012. október 17., szerda

Féljünk a 4 napos ünnepektől? - II.rész

Ahogy az első részben is megállapítottuk, semmiképpen sem!

Inkább készüljünk fel okosan.

...feltéve, hogy a következő hetet nem akarjuk fáradtabban kezdeni, mint ahogy az előzőt zártuk.

Az első rész az édes pihenésnek hívott változathoz javasolt támaszokat. (lásd alább is)
Ma az Aktív pihenést választóknak adok segítséget, ötleteket.

Azt gondolná az ember, hogy ekkor nem kell semmi plusz, hiszen igyekszünk szabad levegőn, mozgással, kirándulással, sporttal, tüdőkiszellőztetéssel és legfeljebb kis kényeztető nassolással jó úton tartani a szervezetünket.
Mindezzel az egészség megőrzésének irányába téve komoly lépéseket. Nagyon helyes megközelítés!



Pár dologra talán mégis érdemes gondolni, és tenni is érte.

A fokozott mozgás plusz terhelést jelent izmoknak, szöveteknek, sejteknek. Ez különösen igaz, ha nem vagyunk egyébként edzésben (ehhez pedig napi rendszerességű mozgás kell). A felfokozott izommunka plusz savtermeléssel jár, amit izomláz, fáradtság képében ismerhetünk fel.
Összejöhet fejfájás, izomgörcs, levegőhiány, kimerülés. A szabadban szerezhetünk rovarcsípést, netán kullancsot.
Ha erőltetett a túra vagy extrémebb kihívást jelent a sport, amit végzünk, akkor egy idő után kifulladhatunk.
Ha szeszélyes az időjárás, abban bőven előfordulhatnak frontokat is felvonultató napok.
Nem beszélve a magasabb folyadék (értsd víz) szükségletről.

Mit tehetünk?
Már csak emlékeztetőnek írom az első rész után, hogy a C1000 + Powermins + Probiobalance trió napi evése a szükséges mértékben alapként feltételezett - nem kúraszerűen, hanem egész évben. Meg fogsz lepődni már pár nap/hét után, hogy milyen más lesz a közérzeted.

A plusz mozgásból adódó erőteljesebb savasodás miatt több ásványi anyag>>> bevitel kell (3*2-3).
Folyékony klorofillos lúgosítás>>> támogatás reggel és este és nagyon sok víz (20 kg-onként 1 liter) ajánlott. Ezt ionizált lúgos vízből>>> gyerekjáték meginni, ugyanis sokkal jobban szívódik fel, mint palackos "kollégái".) ...és hogy mi mindent tud még!
Az oxigén (itt OxyCrystal>>>) itt is csodákra képes. Fogod bírni a túrákat, sportolást, mindent a 3*20 csepp adagolásával.
Rovarcsípésekre is kitűnő az Oregano olaj>>>.
Frontra, edzés utánra, meridián hangolásra és 22 másik dologra ideálisak a Bioharmonex>>> programjai.
A magnézium>>> izomlazítónak is kiváló.
Sejtjeidet pedig oxigén mellett tápláld egy kis Organic Noni-val>>>. A következő héten frissebb leszel bárkinél a munkahelyeden.
...és annyira finom, hogy le kell lakatolnod a hűtőben.

Ha pedig a jó túrát, sportolást, kertészkedést mégiscsak az első részben  említett jó magyaros eszem-iszom követ, akkor nyugodtan lapozzunk oda  (görgess lefelé és itt is megtalálod) és válasszunk onnan a problémára hatásos megoldást.

A lényeg, hogy teljenek jól és betegségmentesen a 4 napos ünnepek és utána is frissen tudj dolgozni menni!

Jó pihenést Neked és egész családodnak!


2012. október 16., kedd

Féljünk a 4 napos ünnepektől? - I.rész

Semmiképpen se féljünk!

Inkább készüljünk fel rá okosan.

Hogyan?

Mi történik a 4 napos ünnepeken? Két alapvető eset van.

1. Kevésbé mozgékony családoknál TV nézés, vendégség, evés-ivás, nagy alvások, otthoni pihenés. A pozitív szemlélet jegyében hívjuk ezt édes pihenésnek.

2. Sportosabb családoknál kirándulás, biciklizés, nagy tüdőkiszellőztetés, kis nassolások. Az elismerés hangján hívjuk ezt aktív pihenésnek.

A két dolog más-más megközelítést igényel. Nézzük mi is ketté bontva.

Itt az Édes pihenés esetére kínálok pár ötletet és egy kis védelmi csomagot.

Legyünk őszinték magunkhoz.
Az Édes pihenés kapcsán sok a lakásban, jó idő esetén talán teraszon, kertben eltöltött idő.
Sok az étel és ital terhelés a gyomornak, emésztőrendszernek és édesség is jut bőven süti, gyümölcs formájában.
Nem marad el üdítő, sör, bor, rövidek, kávé és szerencsére azért a jó hangulat sem.
A TV nézés szemet fáraszt és idegeket borzolhat, a kevés friss levegő csökkent véroxigénszintet produkál.
A vércukorszint és a vérnyomás jó eséllyel feljebb kúszik, mint normál napokon.



Római lakoma
Ezek miatt fáradékonyság, álmosság, fejfájás, emésztési gondok, immungyengülés, szomjúság léphet fel, hogy ne menjünk messzebbre.

Mire indul a munka a következő héten, fáradtabbak vagyunk, mint amikor pénteken véget ért a hét.

Én az alábbi természetes alapú kiegészítőket ajánlom, hogy ne így teljen a 4 napod:
Már a héten, minél előbb rágcsálj el reggelente 1 Probiobalance-ot>>> a jó bélflóráért. (ezt folytasd egész évben)

Naponta 1-2 kiskanál folyékony klorofill>>> lúgosításhoz, méregtelenítéshez szinte csodákra képes.

Napi 2-3*2 Powermins>>>, hogy legyen elég ásványianyag a sok bevitt és keletkező salakanyag lekötéséhez, és nehogy inkább zsírba pakolódva lerakódjanak. Ez szintén folyamatosan kell, mint a bélflóra építés.

Nehezebb ételeknél Digestive Enzymes>>> étkezés után és húsoknál rágcsáljunk tablettás Papayás emésztőenzimeket>>>.

Kis bélradírozáshoz napi 2-3*2 Nopalin>>>, hogy az emésztésünk is folyamatos legyen. (több hely marad tovább enni :-)))

A Rhodiolin>>> több szempontból (idegi, hangulati, vérnyomás) is kiegyensúlyoz minket ilyen extrém terhelés mellett is adaptogén gyógynövény tulajdonsága miatt is.

...és mindezt tetézzük egy kis C1000>>> vitaminnal 1-2*1 db naponta, hogy bírjuk a strapát ezalatt. (egész éves program!)

Májunkat pedig legalább támogassuk meg egy kis LiverAid>>> kombinációval, ha már nem kíméljük. Hálás lesz érte.

Étkezések előtt és utána fél órával, plusz napközben is többször igyunk 1-1 nagy pohár friss vizet (persze legjobb lenne ionizált lúgos víz>>>, de most a víz a lényeg).

Fentiek az emésztésnek, vérnyomásnak és vércukorszintnek is használnak.

Véroxigénszintünket pedig napi 3*15 csepp OxyCrystallal>>> tökéletesen tudjuk emelni. Ez sejtjeinknek is nagyon jól esik majd és a májunk külön hálás lesz érte.

...és még este is lesz bennünk szusz, ha a jó hangulatot lepedőakrobatika követné. ;-))

Jó felkészülést, ha ilyen napokra számítasz!

Válogass belőlük ízlésed szerint. Tudom, hogy ez túl nagy arzenál, de biztos van is otthon pár dolog ebből.

Másrészt ez csak látszólag sok. Gondolj arra, mennyi minden további orvosi és gyógyszertári költségtől óv meg. Mellékhatások nélkül!

Ha azt kérdezed, mi az a 3 dolog, amit az alap C1000 + Powermins + Probiobalance trió mellé javasolok, akkor azt mondom:

- plusz oxigén (Low Deuterium OxyCrystal)

- májtámogatás (LiverAid)

- menet közben is méregtelenítés (Liquid Chlorophyll)


Az elegendő vízivást nem tudom eléggé hangsúlyozni, de erről úgy is sokat hallasz Tőlem.


...és lehet,
hogy most először könnyedén veszed majd a "nehéz napokat".

2012. július 16., hétfő

ALATTOMOS ELLENSÉG

Nem lesből támad.
Bár mindenütt leselkedik rád és számtalan formában.

Nem használ csodafegyvert.
Bár rendkívül hatásos és majdnem kivédhetetlen.

Nem szól előre, hogy nyíltan harcolhass ellene.
Bár számos jele van, hogy észrevedd: tenned kell valamit!

ALATTOMOS ELLENSÉG!

...és jelen van a mindennapjainkban.
Minden nap lassan és módszeresen pusztít, ha nem vagy résen.

A neve:

S T R E S S Z

Biztos, hogy Te is találkoztál már vele. Reggel, ha korán csörög az óra, ha megvágod magad a borotvával vagy későn jutsz be a fürdőszobába. Ha odaég a pirítós vagy megégeti a nyelvedet a forró kávé vagy tea. Ha nem nyílik az esernyő a szakadó esőben.
Bekerülsz a dugóba vagy gázolás volt a metróban és elkésel a napnyitó fontos meetingről.
Amikor meg odaérsz, jönnek a problémák, felelősségre vonnak, hogy miért nem, miért úgy, miért akkor, miért velük, miért csak most és sorolhatnánk. Ugye? Átéltél már ilyet?
...és ekkor még csak délelőtt 10 óra van.
Szerintem mindannyian számos dologgal tudnánk még kiegészíteni a repertoárt, mire eljutnánk oda, hogy álomra hajtod a fejed.
...és akkor valamiért nem tudsz elaludni, mert a napi problémák még dolgoznak a fejedben, a szomszédtól áthallatszik a hangos TV, ugat a kutya, vonyít a macska, mintha gyereksírás lenne és különben is rendkívül meleg van vagy épp hideg. Tehát még éjjel sem marad abba!

Egész nap támad a stressz!

Tehetetlenek vagyunk?

vagy

Tudunk valamit tenni?

A jó hír, hogy

TUDUNK ELLENE TENNI!

Az általános fegyvertár sem megvetendő.
Kérlek, hogy csak természetes megoldásokban gondolkodj,
mert nem cél, hogy bármiféle mellékhatások és kockázatok rontsák a helyzetedet.

Mik ezek a természetes megoldások?

Sport és ezáltal oxigénbevitel a sejtek oxigénellátásának fokozására.
Lehetőleg szabad levegőn, nem légkondis teremben.
Ez lehet kirándulás, futás, gyaloglás, bármi.
Meditáció, ha ismersz ilyen technikákat.
Ha nem, tanuld meg valamelyiket.
Masszázs, jó masszőrrel, amikor csak megengedheted magadnak.
Mély alvás, hogy kipihenhesd magad, hogy regenerálódhass.
Időnként rövid szünet a munkában, hogy felfrissülj.
Ugye mész idén is legalább 10 nap egybefüggő szabadságra?

A fentiek rendszeres gyakorlása sokat segíthet!

Mindezekre van időd?
Megengedheted magadnak nap, mint nap?
...és ha igen, akkor mindez elég?

Sajnos nem elég!
A STRESSZ olyan mértékben támad, hogy
természetes kiegészítőkre
is szükséged van.
Elkerülni nem tudod a stresszt, de a tűréshatárodat növelni igen.
Ezzel pedig egyúttal csökkenteni tudod az elért hatást a testedben.

Nem sorolok mindent, de ezekre szükséged lehet:

Egy adaptogén gyógynövény kivonata,
ami számtalan barátomnak segített már.
Ez nem más, mint a Rhodiola Rosea nevű gyógynövény.
Hogy miért tud segíteni Neked, arról itt olvashatsz>>>
Ha erős stresszhatásnak vagy kitéve, ezt ne hagyd ki!
Adagolását a problémádhoz igazíthatod.
Se káros mellékhatás, se rászokás veszély!
Hacsak az nem, hogy a vérnyomásodon is igazít kicsit.


Ha nincs módod sporttal, légzőgyakorlattal elegendő oxigént bevinni,
akkor is van segítség. Egy magyar találmány:

Ásványi anyaggal>>>, C vitaminnal>>> mindenképp
töltsd magad naponta.
De csak jó minőségű, lassan felszívódó megoldásban!
Ezek alapozzák meg általános jó erőnlétedet.

Hallottad, hogy a Bioharmonex>>> napközben és éjjel is
dolgozhat a tested harmonizálásán?
Erről csak az tud, aki megszerzi róla az információkat!

Ha engem kérdezel
(meg ha számtalan szakértőt a lúgosítás területéről), akkor
kellő mennyiségben iszol ionizált lúgos vizet>>>,
ami részt tud venni a stressz okozta savasodás semlegesítésében,
a pH egyensúly elérésében.
Olvastad már mit ajánl Neked Dr. Robert O. Young,
a téma avatott szakértője?

Mit szólsz, micsoda arzenál!
Nem szeretnék a stressz helyében lenni. :-)

Írj, ha kérdés maradt nyitva benned: vitallaci@gmail.com

...és még valami: gondold át, hogy hol a határ, amíg nem lépsz semmilyen módon és csak tűröd, hogy a stressz nap, mint nap rövidítsen valamennyit életeden és rontson életminőségeden. Hidd el, a városi létben nincs olyan, hogy nem ér stressz.
Csak az a kérdés, hogy milyen módon kezeled a helyzetet.

2011. december 23., péntek

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK

Kedves Olvasóm!

Barátként, ismerősként, partnerként, kollégaként vagy régi osztálytársként vagy akár teljesen ismeretlenül látogattál ide, nem számít!

A fontos, hogy itt vagy és
én adhatok Neked valamit.


BÉKÉS és BOLDOG KARÁCSONYT

kívánok Neked és szeretteidnek!

Kérlek, nézd végig ezt a pár perces felvételt és közben
hagyd lelkedet lecsendesedni, megnyugodni,
add át magad a csodálatos zenének,
szabadulj meg a külvilág zajaitól és
teljes valóddal hangolódj a Karácsonyra!

Jobb így átszellemülten? Szerintem igen.

Nagyon boldog ünneplést, jó kikapcsolódást kívánok!

Bízom benne, hogy jövőre is olvasni fogod gondolataimat.

2011. október 3., hétfő

Ne a parlagfűre haragudj!

Parlagfű élt,
Parlagfű él,
Parlagfű élni fog!

Éppen ezért azt javaslom minden allergiás tünettel küzdőnek és azoknak is, akik csak tartanak tőle, hogy előbb-utóbb allergiások lesznek a parlagfű virágzásának időszakában, hogy tegyenek próbát az alábbi tanácsok mentén.

Szerencsémre vagy épp a tudatos lúgosító életmód miatt engem elkerült eddig ez a probléma és gyorsan kopogok hármat bal kéz középső ujjal felfelé faasztal alján, hogy ez így is maradjon.

Persze nem ezt a babonás megoldást javaslom majd az alábbiakban, csak oda akartam kilyukadni, hogy nekem nincs ezzel kapcsolatban tapasztalatom, ezért azok gondolatait osztom meg Veled, kedves olvasóm, akiknek viszont van tapasztalata bőven.

Az allergiáról általában itt is találsz olyan háttéranyagot>>>, amiben talán számodra is vannak újdonságok.

A fenti cikkben sokféle segítség merül fel megoldásként és ezen ne csodálkozz!
Egyrészt többféle ok van, bár az alap ok szinte mindenütt egyforma: a szervezet savasodása. Ennek számtalan oka van stressztől, táplálkozási szokástól, kevés mozgástól, kevés és nem jó minőségű vízivástól kezdve egészen hosszan sorolva. A felsorolást és tárgyalását megteszi a linken elérhető cikk. Javaslom, hogy kattints oda>>> és mélyedj el a nem kevés részletben, mert könnyen felfedezheted, hogy számodra mi lehet az üdvözítő megoldás.
Ionizált lúgos víz>>> a fantasztikus Aquarionból>>>, stabilizált oxigén>>>, antioxidáns gyümölcsbomba>>> vagy "csak" egy kiváló stresszoldó adaptogén gyógynövény>>>?

Ami egy igazi saját élményből fakadó és nagyon egyszerű, már-már szemtelenül egyszerű megoldás, azt kedves barátom, kollégám, klubtagom és üzleti partnerem, Kati tollából olvashatod blogjában.
Öröm volt látni, amikor Kati felfedezve a neki működő megoldást, felszabadult az addig őt gyötrő tünetek rabságából.
Egész más energiaszintre került a parlagfű legvadabb időszakában is.
Évek óta most láttam ilyennek először augusztus-szeptemberben.
Olvasd csak, hogy mit ír!>>>
Kati nagy adag ásványi anyag>>> bevitelre plusz D vitaminos Kalcium készítményre>>> (mellesleg pompás csonterősítő támogatás) esküszik, hiszen neki bevált.

Egy másik változat, amiről Dr. Varga Edit, a Calivita orvosa ír egy ún. allergiacsomag kapcsán. Ez egy komplex összeállítás, ami akár ilyen kombinációban, akár részeiben és/vagy kis változtatásokkal, mint amit pl. Kati ajánl>>> vagy amit a Vitallandon>>> olvastál, működhet számodra is.
Kipróbálni mindenképp érdemes, különösen akkor, ha már évek óta próbálkozol és csak valamelyik gyógyszerrel tudod valahogy fenntartani a tünetmentesség látszatát.
...mert valljuk be, hogy csak látszólag és időszakosan vagy jobban. Mellékhatásokról pedig nem is beszélünk, amik például a fentebb javallott táplálékkiegészítők evése esetén fel sem merülnek.


Az ajánlott termékek:
Polinesian Noni Juice>>>, Bee Power>>>, C PLus>>> vagy C300 Plus>>>, Chelated Zinc>>>, SuperCOQ10>>>, Vital A>>> (vércsoportod szerint legyen 0, A, B vagy AB)

Az igazán jó bennük, hogy mellékhatások nélkül a még csak érzékenyek is jól hasznosíthatják megelőzésképpen, de a már allergiás tüneteket produkálóknak is jelentős segítség - mondja Edit.

Ami pedig egy igazi érdekesség  és egy klubtagomtól>>> kapott levélben olvastam.
Várhegyi László, többek között veterán dobóatléta, aki sokféle formában, nyersen és  porítva megeszi a parlagfüvet és nemhogy beteg, de sokkal energikusabb és hosszú távon egészségesebb tőle, mint azt gondolná is bárki.
Az érdekes részt kimásolom ide, a teljes írást megtalálod az interneten keresve.

A parlagfű hasznos növény, az emberiség számára is ehető, rendszeresen fogyasztható, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem, vagy zeller zölddel, vagy önmagában, és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre (leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs).
Ebben a zsenge korban nagyon sokat leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát.
Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rám küldték a különböző tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom. Veterán dobóatléta vagyok, és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú, nehéz kalapácsokat. Ilyenkor szoktam a teljesítményem fokozása céljából a verseny színhelye körül talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfű-evésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. 
Néhány követőm is akad majdnem mindig és náluk is hasonló teljesítményjavulásokat lehetett tapasztalni. Stb., az írás itt még folytatódik, de a témát már másképp érintő módon, amiben itt nem kívánok állást foglalni még úgy sem, hogy megjelenítem a sorokat.
(Várhegyi László -  feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta,
életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, természetgyógyász,
a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége, a Magyar Természetgyógyászok és
Életreformerek Tudományos Egyesület tagja, a Tudományos Rendőrség alapító tagja és szóvivője)
Mindenki maga döntheti el, hogy a fenti részlet valóban így zajlik-e, de gondoltam, mint extrém megoldás, megosztom Veled.
Én nyitott vagyok az új dolgokra és alig várom, hogy hozzájussak majd friss parlagfű tövekhez, amiből a javasolt változatokat kipróbálhatom.

Remélem a fenti ötletek kapcsán Neked is barátságosabb lett ez a haszontalannak ítélt növény és talán pár gondolat is megragadott, hogy az igazi okot kezelve akár végleg megszabadulj az allergiától és kellemetlen tüneteitől.

...és még valami, ami fontos: kitartás és eltökéltség kell ehhez is, mint mindenhez, amit igazán el akarsz érni.
A célhoz nem érsz el azonnal, ahogy kigondoltad, de ha nem indulsz el az úton, akkor nem is érhetsz el oda, ahova vezet.

2011. augusztus 30., kedd

Miért, mennyit és milyet...


A víz jótékony élettani hatásai
avagy: 
Miért, mennyi és milyen vizet igyunk?


Az írás megjelent a 2011. augusztusi kiadású Életbarát magazinban, amit a Belföldi Panoráma ad ki negyedévente. Kapható a lap által megadott terjesztési helyeken és újságárusoknál.

Abban mindenki egyetért, hogy vízre szükségünk van, de abban megoszlanak a vélemények, hogy mennyi és milyen minőségű vízre. Az általános ajánlás, hogy napi 2-3 liter folyadékot juttassunk a testünkbe. Ez a mondat több sebből is vérzik.
Hogy miért? Írásom erre is választ ad.

Miért és mennyi vízre van szüksége szervezetünknek?
Testünk 70%-a víz. Ez csecsemőkorban kicsit több is, öregkorra pedig sajnos akár 50%-ra csökkenhet. De így kell ennek lennie? Talán sejthető a válasz: NEM! Amennyiben elegendő mennyiségben iszunk vizet, akkor annak élettani hatásait életünk végéig élvezhetjük.
Egyes szerveink víztartalma hatalmas, pl. agyunk 85%-a víz, vérünk 82%-a, izmaink 75%-a, a tüdőnk 90%-a, nyirokrendszerünk, sejtközi terünk jó része víz, de még csontjaink is kb. 25%-ban vizet tartalmaznak.
A napi működésünk kb. 2-2,5, de akár 3-4 liter vizet is használ (pl. nyári melegben, láz esetén, intenzív mozgásnál jóval több is lehet). Légzésnél kipárolgunk, emésztünk, sejttisztítunk, izzadunk, vizeletünk és székletünk van, amihez mind vizet használunk. Az általános ajánlás tehát innen jön: pótoljunk 2-3 liter vizet és az egyensúly fennáll. Na de elég az? Egyforma méretűek vagyunk? NEM. Ennél nekem sokkal logikusabb és egyre többek által elfogadott ajánlás a méregtelenítéssel, lúgosítással 30 éve foglalkozó Dr.Robert O. Young amerikai orvos-kutató>>> és sok hasonló szaktekintély véleménye, ami szerint 15-20 testsúlykilónként kell napi 1 liter vizet innunk.

Mik a mennyiség emelkedéséből eredő jótékony élettani hatások?
Jobb emésztés, rendszeres széklet. Emésztési hátterű fejfájások teljes megszűnése többek között a gyakorlatilag folyamatos méregtelenítés miatt. Könnyebb és „olajozottabb” (stilszerűen vizezettebb) ízületi működés, hiszen az izületet kitöltő, körülvevő anyag jelentős része is víz. Normalizálódó vérnyomás azáltal, hogy hígabb lesz a vér. Fogyás egyrészt annak következtében, hogy a testnek nincs szüksége a működéséhez víz elraktározására, másrészt, hogy a sűrűbb vízivás csökkenti az éhségérzetet. A paradoxon a dologban, hogy ezzel nem becsapjuk a szervezetünket, épp ellenkezőleg: mi érzünk sokszor éhséget, holott a testünk csak vízre szomjazik. Ezt a hiányt kell csak megadni neki. Mindehhez persze kellő mennyiségű ásványi anyag (sók) bevitele is szükséges, de manapság ez a vitaminok mellett alaptétel ételeink milyensége miatt is.
Ellenőrizni nagyon egyszerű, hogy kellően hidratáltak vagyunk-e, azaz elegendő vizet iszunk. A vizelet szinte átlátszó, ha elég vizet ittunk, enyhébben sárga, ha már a sejtjeink szomjasak és szinte sötétsárga, ha súlyosabb kiszáradás felé mozdultunk el. Sajnos ilyenkor sokszor alig érzünk szomjúságot, erre figyelni kell.

Vizet inni tudatosan kell,
rendszeresen és módszeresen,

nem megvárva míg szomjasak leszünk!


Testünk vízre szomjazik és nem folyadékra. Óriási különbség, hiszen a folyadékok (mint pl. levesek, üdítők, alkoholos italok, kávé, de még a tea és gyümölcslevek) feldolgozása is vizet igényel. Ezért a fent említett vízmennyiség minden egyéb folyadékon felül értendő!

Kanyarodjunk a víz minőségére. Milyen vizet igyunk? Mindegy? Víz, az víz. Színtelen, szagtalan, ízetlen. – szokták mondani. Valóban így van? Megint egy kategórikus NEM a jó válasz. A vizek minősége élettani szempontból rendkívül eltérő lehet. 


Milyen minőségű vízre van szüksége a testünknek?
Elsősorban tiszta vízre, ami a megivás pillanatában már nem tartalmaz olyan anyagokat sem, amik előtte jó szolgálatot tettek.

Például a klór hasznos fertőtlenítő, de lenyelnünk már nem feltétlenül kell. Ugyancsak nem kellenek szervezetünknek vegyi anyagok, gyógyszermaradványok, hormonok, nehézfémek, kémiai szennyezők. Pedig ezek vizeinkben előfordulnak. Nem tudjuk hasznosítani a szervetlen ásványi anyagokat sem, a szénsav pedig kifejezetten hátrányos kémiai folyamatokat gerjeszt a szervezetben, pl. savak képződéséhez vezet.
A másik véglet, a szinte teljes mértékben mindentől megfosztott víz sem az igazi, mert egyensúlyi állapotára törekedve sókat old ki a szervezetünkből, ezzel szélső esetben akár hiányállapotot is előidézve. A fentiek miatt ún. visszasózással ajánlott az RO technikával tisztított víz ivása.

Ismét Dr. Robert O. Youngra>>> és számos japán, ázsiai, orosz és egyre több európai kutatóra, orvosra hivatkozva vallom, hogy ami igazán jó élettani hatással bír a szervezetre az a megfelelően tisztított ionizált lúgos víz>>>. Ez a víz amellett, hogy jó szűrés esetén az iontartományig minden káros anyagtól mentes, még ún. élő, energiával bíró víz. Az ionizáció során a víz olyan negatív iontöltetet kap, ami gyakorlatilag antioxidáns (azaz szabadgyök lekötő, más szóval öregedés gátló) hatással ruházza fel. Az ionizáció során a víz relatív oxigéntöbbletet is nyer és persze nem mellékesen pH értéke lúgos lesz (a szűrés, antioxidáns hatás, pH érték mértéke készülékfüggő). Ennek a víznek a molekulaszerkezete rendezettebb, ún. klasztermérete fele/harmada a normál csapvízének, ami oldó képességét megsokszorozza.
 Mik a minőség javulásából eredő jótékony élettani hatások?

A jelentősen tisztított, lúgos kémhatású víz segít a stressz, a helytelen táplálkozás, a rosszul megválasztott vagy elmaradó mozgások/sportok hatásaként fellépő savasodás semlegesítésében, pH egyensúlyának fenntartásában. Megtisztítja, karbantartja testünket, ami számos betegség kialakulását előzheti meg és az esetleges kezeléseket is jól támogatja. A nagyobb oldó képesség az említett hatásokon kívül segítheti a vérnyomás normalizálását, a hajszálerek vérellátását, a sejttisztítást és számtalan olyan élettani folyamatot, ahol a nagyobb molekulaszerkezetű, kevesebb oxigéntartalmú, semleges vagy éppen savas pH értékű és sokféle szennyeződést tartalmazó víz már nem vagy csökkent mértékben képes hatást elérni.

Ebből a vízből könnyedén isszuk a kellő mennyiséget, mert könnyebben hasznosul a szervezetben, míg más vizekből nehéz többet inni, szinte csak lötyög a hasunkban.

Összefoglalásként: Amennyiben megőrizné egészségét, megelőzne betegségeket, szeretné karbantartani szervezetét, akkor egyebek mellett igyon elegendő és ha teheti, akkor a fenti tulajdonságokkal bíró friss, tiszta vizet.
 Egészségére!
További információt, tanácsot szívesen adok, ha az info@egeszsegbefektetes.hu levélcímre elküldi kérdéseit.
Ugyanitt jelezheti, ha a víz élettani hatásairól szóló „Nem beteg vagy, csupán lúgos vízre szomjazol” c. ismeretterjesztő előadásunkat meghívná lakó- vagy munkahelyi környezetébe.

2011. július 24., vasárnap

Megijesszelek, hogy nagy levegőt vegyél?

Kép forrása: http://www.vitalland.hu/?vitallaci
Ön tud oxigéndúsan lélegezni?

- szegezte nekem pár napja egy kedves hölgy a kérdést, akivel reggelente egy medencében úszom mostanában a nagyon szép árokszállási strandon.

Mondtam neki, hogy tudok, ha odafigyelek, de sajnos manapság ez nem is olyan könnyű.
A szennyezett városi levegő már nem az iskolában tanult 21%-ban tartalmaz oxigént, hanem rossz pillanatokban már jó, ha 18%-ban. 
Napjainkban, amikor nem mozgunk, nem sportolunk eleget, ez a mérték kevés, hogy a sejtek oxigénellátását optimális szinten biztosítsa.

Ráadásul nagyon rosszul lélegzünk. A sok beszéd, stresszhatások, légkondicionált épületek, benzingőzös levegő, és egyéb életmódbeli problémák miatt nagyon ritkán lélegzünk jó mélyeket.
Sajnos magamat is azon kapom sokszor, hogy csak felületesen "szuszogok" vagy csak levegőfoszlányokat kapkodok. Az igazán hasznos mély légzéshez tudatos odafigyelés kell, de erre a hétköznapok rohanásában gyakorlatilag nincs esélyünk.

Miért kérdezi? - néztem rá ezzel az ártalmatlan válaszkérdéssel.

...mert hallottam egy altatóorvos előadását az oxigén fontosságáról és a végére teljesen elkeseredtem. Rájöttem, hogy mennyire rosszul veszem a levegőt és ha jól is venném, se lenne elegendő.
Ilyen időket élünk, hogy már a levegő sem a régi? - kérdezte szinte hadarva és egyszer sem véve nagy levegőt.

Bizony nem a régi - válaszoltam.
...és innentől biztató dolgokat kezdtem neki mondani.

Több megoldás is lehet emelt szintű oxigénbevitelre. Felsorolok párat és jelzem, hogy miért kicsi az esély, hogy ezekkel biztosítsuk a szükséges véroxigénszintet.

- Lehet jó levegőn mozogni, hegyet mászni - de hányszor tudjuk megtenni egy héten?
- Lehet többet sportolni. - de mennyi időd jut rá egy héten? (Őszintén! :-))
- Lehet oxigénbárba járni - de hányszor jutsz el egy héten (Pesten is csak egy van jelenleg)
- Lehet oxigénben gazdagabb vizet inni, - de mindenhova magaddal tudsz vinni ilyen vizet? (Én igen!)
- Lehet oxigén patronból dúsítani a vizet - de ha nem azonnal iszod, elillan. Hogyan viszed magaddal?
- Lehet jógalégzést, Butejko légzést és egyéb légzéstechnikákat alkalmazni - de ismered-e ezeket a technikákat és van-e módod kellő sűrűséggel gyakorolni minden nap
...és még lehetnek más módszerek is.

Sokak meglátása szerint manapság nincs más olyan hatékony és mobilizálható oxigén beviteli forrás, mint tisztított vízben (pl. Oxymax>>> - ezt csak tagként bejelentkezve éred el; a szerk.) vagy alacsony deutérium tartalmú vízben (pl. OxyCrystal>>>) stabilizált oxigén cseppek.
A stabilizált oxigén nem illan el, évekig használható, ezért is hívjuk stabilizált oxigénnek. 
Az más kérdés, hogy nem fog addig tartani, mert ha használod, akkor nagyon megszereted és akkor még inkább használod. Kémiai kötés biztosítja a hosszú aktivitást, ami a bélrendszerben levő anyagok hatására engedi a véráramba az oxigént. Az ilyen formula az agyvérgáton is átjut az agysejtekhez, aminek a jelentőségét azok tudják, akiknél ez már felmerült.

Animáció forrása: http://www.egeszsegbefektetes.hu

Nyaralásnál és utazás közben is remekül használható, hiszen a női kézitáskában, férfi zsebben is elfér, ugyanakkor kiadós, hiszen napi 3*20 (sportolóknál akár 30) csepp az ajánlott mennyiség. 
Egy fontos: töményen soha!!! Legalább 2-3 dl vízbe kell csöpögtetni az adagot.

Oxigén és víz. Ez kell a szervezetünknek alapvetően és persze az egyéb fontos tápanyagok.
Én természetesen ionizált lúgos víz>>> hívő vagyok és mostmár több, mint két éve élvezem remek tulajdonságait az Aquarion>>> víztisztító és ionizátor berendezésnek. Az Aquarion vize amellett, hogy erősen antioxidáns a magas negatív ion töltete miatt, akár 10,5 pH értékű és vesedialízis szinten tisztított, energetizált,  még ráadásul relatív oxigéntöbblettel is bír.

Ezt az oxigéntöbblettel bíró vizet még megerősítve 20 csepp OxyCrystallal egy igazi "energiabombát" kapunk, ami nagyszerű támogatást ad az oxigénre éhes sejteknek, szöveteknek.

Miben nyilvánulhat meg az
oxigénszint emelkedés?

Csak pár dolgot sorolok azokból, amiket erről a témáról olvasni lehet szakemberektől.

- a sejtek több oxigénhez jutnak, általános energiaszint emelkedést okozhat
- javulhat az anyagcsere, az emésztés
- segíthet a méregtelenítésben
- erősítheti az immunrendszert
- sportnál, terhelésnél plusz energiát adhat
- gyógyszerek, táplálékkiegészítők felszívódása erősödhet
- légzési nehézségek enyhülhetnek
- degeneratív sejtburjánzás intenzitása csökkenhet (sőt... lásd. Dr. Otto Wartburg munkássága)
- fertőtleníthet, tisztíthat
- javulhat a vérkeringés, a hajszálerek vérellátása
- enyhítheti az allergiás tüneteket
- általánosan emelheti a teljesítőképességet, koncentrációt
- és számtalan hatás, amit ki-ki magán tapasztalt és mesél ismerőseinek

Nem érdemes ragozni, oxigénre egyre jobban szükségünk van.

Dr. Otto Wartburg kutatási eredményei, amik miatt orvosi Nobel díjat is kapott, érdemtelenül háttérbe szorultak az idők során, így sokáig nem is lehetett hallani arról, hogy oxigéndús környezetben a degeneratív sejtek is mennyire másként viselkednek, és mi minden érhető el az oxigénszint emelésével a szervezetben.
Nem véletlen a magyar találmány, az alacsony deutérium tartalmú vízben stabilizált oxigén (Low Deuterium OxyCrystal>>>) és a hozzá fűzött pozitív remények. Minden összetevője pozitív változásokat sejtet.

Összefoglalva:
- eleget mélyen lélegezni és kellő mennyiségű oxigént juttatni a testünkbe nem tudunk
- az oxigénszintünk ezért alacsonyabban van a megkívánt értéknél
- ionizált lúgos víz relatív oxigéntöbbletet hordoz, de ez a hatás frissen megivott víznél a legerősebb
- a stabilizált oxigén évekig eláll, a bélrendszerben aktivizálódik, ezért minden "cseppje" a célterületen hasznosul és eljut a sejtekhez

Ugye nem kell, hogy megijesszelek,
hogy végre egy mély levegőt vegyél?!


Egy korábbi írásom oxigénnel kapcsolatban itt>>> érhető el.

...és még valami: lehet legyinteni és továbbmenni felületes lélegzéssel. Amennyiben azonban fontos Neked is, hogy táncolni tudj unokáddal az esküvőjén, akkor kezdj el már ma például több oxigént juttatni a testedbe. Egy biztos: megbánni nem fogod!
Ha nyaralni indulsz augusztusban, akkor pár kattintással itt megrendelheted>>>, hogy házipatikád része legyen másnapra.
Klubtagként már ne a fenti linket használd, hanem a hírleveleimben korábban megadott különböző csatornákat. Az előbbi link első rendelésnél/regisztrációnál használatos. Hívj, ha segítség kell!

2011. július 11., hétfő

Kánikula van, volt és lesz is!

Kép forrása: http://zoldebb.hg.hu
Kánikula,
Hőségriadó,
Melegrekord

vagy mindegy hogyan hívjuk.


A lényegen nem változtat:



átkozottul meleg van!

Ezt pedig nem könnyű kibírni egészségesen és fiatalon sem, akkor pedig mit szóljanak az idősek, betegek, frontérzékenyek, keringési vagy egyéb problémáktól szenvedők.

Kép forrása: http://piacesprofit.hu

Jó tanács persze van sok és sokat érdemes is megfogadni. Most én nem ragoznám, hogy miképp öltözz, miket egyél, hányszor zuhanyozz, mikor ne menj napra, mivel védd a bőröd, stb.
Inkább egy-két olyan dolgot említek, amit én alkalmazok és nem feltétlenül folyik a csapból is.

1. Nyáron és főleg kánikulában sem állok le a C1000>>> + Powermins>>> alapozó adagolásával. Ezzel antioxidáns c vitamint és az ilyenkor erősödő sóvesztést pótló ásványi anyagokat juttatok a testembe, hogy elkerülhesse a legyengülést, fáradékonyságot. A szokásosnak a dupláját eszem ezekből a nagy melegben. Sokan azt mondják, hogy minek, hiszen nyáron ott a sok gyümölcs, zöldség, stb. Ez igaz, de a szükséges mennyiséghez abból manapság már túl nagy adagot kellene enni. Imádom a gyümölcsöket és zöldségeket nyersen is, de jó kiegészítők nélkül a 2000-es évek már nem működtethetők hosszú távon.
Ezekre ilyenkor éhezik a test. Érdemes egy kis katalizáló E vitaminnal>>> is megtoldani.
Ez az, amit én EGÉSZSÉGBEfektetésnek>>> hívok.

2. Reggelente és néha este is az antioxidánsként is remek Polinéz Noni Juice>>>-t iszom. Ez a fantasztikusan finom lé olyan kellemesen támogat sejtépülést, hogy észre sem veszem és belül optimális események zajlanak a hatására. Műtét után, sérülésből felépülés, de nagyon sok probléma esetén is az egyik legjobb támasz a sejtregenerációhoz. 2 üveg akár egész nyárra kitart, bár nem nálunk, ahol a család is rájár. :-) Melegben pedig a egyenesen felüdülés egy hideg korty a hűtőből.

3. Álszent lennék, ha a vízivást kihagynám vagy nagyon hátra sorolnám. Köztudott rólam, hogy erősen tisztított, ionizált lúgos vizet>>> iszom frissen a csapot megnyitva, ami a legjobb változat szerintem. Az Aquarion>>> vizének erős antioxidáns hatása van és nem mellesleg relatíve magasabb oxigéntartalma. Ez a sejtjeim oxigénellátásának javításába besegít. Kánikulában persze érdemes még emelni a megivott víz mennyiségét, bár 6-7 liternél ilyenkor sem megyek feljebb a 76 kilómmal.

4. Az Aquarion vizéhez is, de más vizekhez különösen jól jön a stabilizált oxigén>>> cseppek kellő adagolása. A lényege, hogy csak a testedben szabadul ki kémiai kötéséből, ezért a szervezetedben hasznosul a lehető legjobban. Ezért teszek én az ionizált lúgos vízbe is. Egy igazi házi doppingszer, hiszen még súlyosabb problémáknál (több példa mutatja, hogy pl. keringési gondok, agyi vérellátást csökkentő problémák esetében) is képes a véroxigénszint emelésére és ezzel a sejtek oxigénellátásának megemelésére, ami feltétlenül jótékony hatású. Erről sokfelé lehet olvasni, korábbi írásomban is>>>.
Kánikulában pedig nem csak a levegő más, szinte nehéz lélegezni. Ezáltal elegendő oxigénhez sem jutunk. Ezért a stabilizált oxigén>>> jelentősége kiemelt ilyen napokban.

Kép forrása: http://tomba.fotosblogja.hu


5. A multivitaminok további energiát adnak. Erre a célra én felváltva eszem a vércsoportom szerinti vitamint>>> illetve a bombaként ható, nagydózisú SuperMega50>>> készítményt. Mindkettő összetétele remek és már nehezen mondanék le róluk (bár ez nem tudatalatti függőség, mielőtt valaki félreérti :-).

6. Úgy gondolom, hogy az e.coli-tól és társaitól jó tartani, de nem kell félni. A bélflórám>>> erősítésére egy 4 milliárd támogató baktériumot tartalmazó rágótablettával kezdem a napot. Talán nincs jobb fegyver a hivatlan betolakodók ellen, mint immunrendszerem folyamatos erősítése, megtámogatása, amit a Probiobalance>>>-al (na meg pl. a korábban említett C1000>>> vitaminnal) remekül megoldok.

7. Hőségben nem jó sokat enni, de például én ezt az időszakot felhasználom arra, hogy a fügekaktusz rostanyagban gazdag őrleményével, a Nopalinnal>>> és sok-sok vízzel még át is pucolom a bélrendszeremet és csökkentem az étvágyamat. Így több legyet is ütök egy csapásra.
Mire jön az ősz, edzett leszek baktérium és vírus támadások fogadására és azért a vízpartokon, nyaraláskor is jól jön ez a fajta védelem.

...persze még sokáig szemezgethetnék az általam időszakosan vagy rendszeresen használt vagy még ki se próbált Calivita készítményekből>>>, de inkább jöjjön egy összefoglaló gondolat.

Nem kell, hogy a kánikula legyőzzön, legyengítsen!

Kerekedj felül Te azzal,
hogy tudatosan erősíted szervezetedet!

Egyszerűen csemegézz a fentiekből vagy teljes mértékben kövesd lépéseimet.

Persze még hozzáteheted a nyaraláshoz szükséges dolgokról>>> írt gondolataimat is.

...és még valami: ha utazol, gondoskodj biztonságodról. Egy kedves, megbízható barátom (egyben sikeres biztosítási tanácsadó szakember) honlapján online és akár last minute változatban is tudsz utasbiztosítást kötni a család bármely tagjára. Kattints ide>>> és kövesd az utasításokat. Nyugodtan fogsz aludni. Még kánikulában is. :-)

2011. június 5., vasárnap

Te mit viszel nyaraláshoz?

A táska ajándék, ha...>>>


Egy közeli ismerős ezzel a kérdéssel fordult hozzám:

Mikor nyaralni mész, miket viszel magaddal?

Mondom neki, hogy van, hogy biciklit is, de fürdőgatyát biztosan, papucs, törülköző, pólók, rövidnadrágok, stb.
De nem hagyta tovább sorolni, közbevágott.
- Nem erre gondolok, hanem
egészségmegőrzésre, bajmegelőzésre.

Azt mondja, az autót felkészíti, ruhákat pakol be, pénzről gondoskodik, de mikor valami kellene, mert nem jól van valaki a családban, akkor ott kell kapkodni és esetleg ismeretlen és drága készítményeket próbálgatni, hátha beválik.

Nos, én az alábbiakat mondtam neki és rájöttem, hogy össze is kell szednem, ami kifogyott vagy fogyóban van, mert 2 hét múlva irány a Calivita nyári tábor Horvátországban, Sibenikben. Már alig várom.

Nekünk eleve van egy alap készletünk, ami


trióból áll. Ezt mindennap esszük, ha érdekel milyen adagolásban, kérdésre azt is megírom>>>

  Nyaralni jó! Még jobb felvértezve minden ellen.

Nyaraláskor fontos egy kis vírusirtó, ha valami felüti a fejét. Kell-e jobb, mint a Virago>>>. Uszodai szemölcstől herpeszen át a durvább vírusfertőzésekig sok mindenben ad segítséget.
Vitalland tagként sokkal többet olvashatsz róla itt>>>.
Van nálunk mindig fejfájásnál és láznál is használható (bár mivel gyógynövényes, ezért eleve több kell sűrűbben) fehérfűzfa kivonat (WhiteWillow>>>) és azért a természetes antibiotikumot és pompás gomba- és élősködő ellenszert, a Paraprotexet>>> is magunknál tartjuk.
Vitalland tagként sokkal többet olvashatsz róla itt>>>.
Kívül, belül nagyon jó antibakteriális segítő az Oregano olaj>>> és bizony nemcsak salátáknál használható.

Jó tudni, hogy bár sok a gyümölcs és zöldség, de mi még rá is tudunk erősíteni egy kis antioxidáns itallal, amiből egy kanál elég naponta. A Zenthonicot>>> szerintem nem kell dícsérni, mi reggelente olyankor azzal koccintunk. Bár mióta van feketebodza keverékünk, a Samburex>>>, azóta csata van, hogy melyik legyen nálunk.

Ki nem hagynám a felsorolásból a Bioharmonexet>>>, ami persze kicsit húzósabb árfekvésű, mint egy igazi bombázó multivitamin>>>, de éjjel is nappal is képes hangolni a szerveinket, bárhol legyünk is.

A nyári melegben sok vizet kell inni
és nem mindegy, hogy milyet.
Két év óta, ha tehetjük (és ha kocsival megyünk, akkor tehetjük), visszük magunkkal az Aquariont>>> is, mert kétszer 5 perc munkával (le- és felszerelés csapra) bárhol legyünk is, friss, erősen tisztított és antioxidáns hatású ionizált lúgos vizet>>> iszunk.
Talán a legjobb fegyver mindenféle nyaralási nyavalya ellen.
Egy kiadósabb vacsora, nasolás után jön csak elő az igazi hatása, mikor könnyebbé teszi az emésztést és gyorsabban méregtelenít, mint ahogy az nélküle történne. Plusz még finom is!

Apropó emésztés! Viszek egy kis Digestive enzymet>>> és MealTime>>> papaya tablettát. Fehérje és más növényi ételek emésztését is megkönnyíti és fontos enzimekkel segíti.

Napozás után tökéletes hűsítést ad és hidratál a Hand&Body>>> nagykiszerelésű testápoló, ami egy többhetes nyaralást is kiszolgál akár az egész családnak, annyira kiadós.
Hölgyek pedig imádják a kellemes illatú és remek összetételű Aquabelle nappali>>> és éjszakai>>> krémeket, vagy akár az arctisztítót.

Nagyon sok dolgot vihetünk még magunkkal, amikből itt is tudsz válogatni>>>.

Kérdezz bátran, szívesen segítek!

Ugyanakkor mindig aktuális helyzetnek megfelelően kell összeállítani az uticsomagot.
Egy nyugodtabb környezetben zajló nyaralás remek alkalom lehet egy tisztító kúrára, méregtelenítésre és akkor a folyékony klorofill>>> és a fügekaktusz>>> olyan, mint télen a sapka, sál.

Amit viszont semmilyen, még pár napos utazásnál sem jó kihagyni, az az OxyCrystal vagy hosszabb nevén a Low Deuterium OxyCrystal>>>. Ez a stabilizált folyékony oxigén amellett, hogy megjavít számunkra mindenféle vizet (szerkezetében, harmonizáltságában, lúgosságában pl.), amellett közvetlenül a véráramba juttat sejtenergiát adó oxigént, ami pozitív élettani hatásokat ér el a szervezet legrejtettebb részeiben is.

Imádtam ezt a helyet, sok étel készült oregano olajjal>>>

Röviden ennyi, de természetesen kisebb gyerekekkel utazva vinnék Infant formulát>>>, C300Plust>>> vagy LionKidsC>>> vitamint. Kidsgreens>>> multivitamint, különösen olyan gyereknek, aki nemigen eszi a zöldséget, rostos dolgokat.
...és velük is elrágatnék naponta egy Probiobalance>>> rágótablettát bélflóra erősítési céllal. Onnantól az immunrendszere is sokkal jobb állapotba kerül, állni fogja a sarat.

Idősebb fiatalok pedig ne felejtsenek nekik összeállított multivitamint>>>, CoQ10-et>>>, Noni Juice-t>>>, esetleg Rhodiolint>>> és például kis csonterősítő Strong Bones Plust>>> magukkal vinni.

A paletta széles, mindenki igényeihez tudja igazítani és ez az igazán szép a kínálatban>>>.
...és az egész bőven befér a fenti képen látható táskába, ami a CaliClean>>> család 5 tagjának együttes rendelésekor ajándékként érkezik Neked a csomagban.

Vidám, gondmentes nyaralásokat kívánok,
kalandos utazásokat és nagyon jó pihenést az idei nyáron!

...és még valami: ne felejtsük, a gyógynövényalapú, természetes készítmények nem akkut megoldásokra jók elsősorban. Folyamatos vagy kúraszerű evésük adja azt a hatást, ami megtámogatja saját szervezetünket, hogy megfelelően védekezzen és természetes módon működjön. Egészségünk érdekében!

2011. május 14., szombat

Van vékonyabb víz?

"Hova fér beléd annyi víz?"

"Képtelen vagyok ennyit inni."

"Nem lehet naponta 6 liter vizet meginni."

"Szétpukkadok ennyi víztől."

"Nem vagyok én törpevízmű!"

"Akkor állandóan pisilni kell mennem..."

Ehhez hasonló mondatokkal bombáznak barátok ismerősök vagy akár csak érdeklődők, amikor kérdésükre válaszolok, hogy mennyit érdemes inni egy nap.

Pedig én csak elméleti tanítómesteremre Dr. Robert O. Youngra>>> hivatkozom, akinek az állítását számos más vízivással foglalkozó szaktekintély megerősítette.
Dr. Young, aki egyébként a lúgosítás több, mint 30 éve felkent szakértője azt mondja, hogy naponta a testsúlyunk szerinti 15 kg-onként igyunk 1 liter vizet.
Különösen tegyük ezt akkor, ha súlyproblémáink vannak és komoly csökkenést, fogyást akarunk elérni vagy megértettük, hogy megfelelő mértékű lúgosítással a savasodás minden tényezője és következménye megállítható, visszafordítható.
A félreértést és hitetlenséget, csodálkozást tudom mi okozza, mert 2008. őszén még én sem tudtam elképzelni, hogy milyen módon iszok majd ennyi vizet. Most pedig szomjas vagyok, ha 5-6 liternél kevesebb csúszik le naponta a torkomon. Testsúlyom pedig 76 kg körül mozog több, mint 2 éve.

Nem mindegy, hogy milyen vízből akarsz ennyit inni.
Csapvízből, palackos ásványvizekből, és bizonyos fajta gyógyvizekből ez nem fog menni.
Teltségérzeted lesz, lötyög a hasadban, nem szívódik fel kellő gyorsasággal és adott esetben számtalan szervetlen ásványi anyagot és egyéb vegyületeket, anyagokat juttat a szervezetbe, amikkel az nem feltétlenül tud mit kezdeni, még akkor sem, ha egyébként nem károsak.

Többek között azért, mert az ionizált lúgos víz molekulái által alkotott ún, klaszterszerkezet kb. 1/3-a, rosszabb esetben is fele, mint azoké a vizeké, amiket általában iszunk. A szénsavról most nem is beszélek.
A címben feltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy igen, ilyen értelemben

VAN "VÉKONYABB" VÍZ!

Ez a csökkent klaszterszerkezet számos előnyt hordoz és ad a víznek, ezzel élettani hatását megsokszorozva.

Az ionizált lúgos víz oldóképessége nagyobb, ezért erőteljesebb sejttisztításra, méregtelenítésre képes.
A kisebb molekulák könnyebben diffundálnak át a sejtfalon, így akár folyamatos "átmosást biztosítva".

A vér higítása is könnyebb ilyen módon.
Ebbe a lépésbe azonban az ionizáció másik következménye, az elektronnal való töltöttség is belejátszik, ami a vértesteket "töltve", mint az azonos pólusú mágneseket, eltaszítja egymástól. Így a besűrűsödött vér szinte "szétugrik", eloszlanak a vörösvértestek, megnő a felület, ami több oxigén szállítására lesz képes. Mindezt egy élővércsepp analízis>>> remekül meg tudja mutatni.
A hígabb vér olyan hajszálerekbe is eljut és beindítja a pangó keringést kitartó és rendszeres ivás mentén, ahol már akár évek óta nem járt igazi friss vér.

Az oxigénszállítást még javítja a frissen ionizált lúgos víz azon tulajdonsága, hogy a szétválasztás után a lúgos oldal relatíve magasabb oxigénszinttel bír, hiszen a hidrogén elvonásával a H2O molekukából egy adott sűrűségben hidroxil ion marad. Ez pedig relatív oxigéntöbbletet eredményez, amit pl. a palackos lúgos vizek nem tudnak produkálni, hiszen ez az állapot ideiglenes. A víz ugyanis egyensúlyi állapotra törekszik és levegővel érintkezve, széndioxidot visszaoldva egy idő után a fenti előny eltűnik az ionizált lúgos vízből is.

A nagyon magas antioxidáns érték szintén az elektrontöbbletet okozó ionizációból ered. Hatásaként a frissen ionizált lúgos víz nagyon erősen szabadgyök lekötő hatású, ami öregedéslassító és csökkenti a betegségek kialakulásának kockázatát a szervezetben.

Én az Aquarion>>> frissen ionizált lúgos vizét iszom 2 éve családommal együtt és szerencsére egyre több barátommal, ismerősömmel együtt és azt hiszem nevükben is állíthatom, hogy nem bántuk meg. Pozitív hatásait élvezzük.
Köszönhető ez annak is, hogy amellett, hogy az Aquarion>>> számos szabadalommal és kényelmi funkcióval rendelkezik, valamint 5 év garanciával szállítja a Calivita International egész Európában, amellett 0,01 mikronos, nagyon jelentős szűrést, tisztítást végez a vizen az ionizáció előtt.
Ezzel az Aquarion>>> gyakorlatilag minden fontos szennyeződést kiszűr a vízből ún. molekulatartományig, ellenben, ahogy természetgyógyász és energetikával foglalkozó ismerőseim szokták mondani, még élőnek hagyja meg a vizet.

Mindezek miatt 2 éve tapasztalom, hogy az Aquarion>>> frissen ionizált lúgos vizéből nagyon könnyű 5-6 litert inni, szinte itatja magát és alig várom, hogy igyam, pisiljek, igyam, pisiljek a nap 24 órájában, persze különböző időtávokban. Éjszaka ritkábban, nappal sűrűbben.

Közben az a jóleső érzés tölt el, hogy testem folyamatosan méregtelenedik és én gyakorlatilag csak annyit teszek, hogy finom, friss és tiszta, oxigéndús vizet iszom. Szerintem nem nehéz.

Egészségünkre!
(most ittam az egészségedre kb. 2 dl. vizet - a szerző :-))

Persze, aki issza már az Aquarion vizét, tudja, hogy a méregtelenedés folyamatossága miatt is jó, ha ásványianyag komplex-el (Powermins>>>) tölti szervezetét és nem feledkezik meg az alapvető és mindenkinek fontos C vitaminról>>> és egy jó összeállítású multivitaminról>>> sem. Fontos, hogy ezek jó felszívódású és természetes alapanyagból, tiszta körülmények között gyártottak legyenek. Én ezért eszem a linkeken megnézhető készítményeket.

...és végül még egy mondat Dr. Robert O. Youngtól>>>, ami kb. így hangzik: "Ha csak egy dolgot akarsz tenni az egészséged érdekében, akkor igyál minden nap kellő mennyiségben ionizált lúgos vizet."